Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Péter Éva Erika versei

Péter Éva Erika:
Égig ölellek

Nézd: fátylat szakít a hold reám: éj-mese,
kisimult szögletek puha csend vánkoson;
s ha kavargó szikrák villáma átoson:
magamhoz emellek sarkvidék fényese,

ne hullj a semmibe... Ha a gondod simul,
mit enyémként félek, s míg tart a varázslat.
Mert őszbe hull minden, s engedlek is másnak
ha a fény elhamvad, a dübörgés csitul.

Búsongó jajaim addig szétterítem,
fátylas hold fölöttem, szőnyeged én lettem.
Magamba fonhatlak, titkom beléd rejtem,
hajammal hímezem, varrom össze szívem.

Égig felölellek, s utadra engedlek,
ahányszor visszahullsz: annyiszor szeretlek.


Péter Éva Eriika versei

Péter Éva Erika:
Bolyongó vers

Sikátor nappalok, gyűrűző éjjelek
között hontalanul bolyong a szivárvány.
Égre nem feszülhet, földre görnyed árván,
kopásai fájnak, hagyom, rám égjenek...

Bár tudnék mit tenni! Rohannak a percek,
és a félsz hasogat, jó csodára várván,
s annyi kétség cikáz... Lelked vésett márvány,
de színtelen, s kemény... Sírjatok csak versek!

Faragnálak könnyel, makacs nemes anyag -
ha életre kelnél... Nincs olyan varázslat...
Neked a szélvihar vagy a csend sem árthat,
nem olvaszt meg téged, s nem mos el e patak...

Pedig a szivárvány minden egyes színe
szemembe ragyogva engem hozzád vinne...


Péter Éva Eriika versei

Péter Éva Erika:
Újraírlak

Pár esőcsepp és nézd: foltra folt nő, terjed
a szó-buborék és mindegyikben arcod.
Halk szerelmem bennem szívfestékkel alkot,
majd felszívja a nap arcoddal a verset.
S akkor visszahullsz vagy újraírlak másnap,
szürke szavaimban lehetsz fehér kristály:
tőled kel életre az alvó téli táj,
jégvirágos csendet bont a hold a vágynak.
A holnapokért tán meleget álmodok,
reményt fonok az ég tavaszába: kéket,
s ha hagyod még sokszor újraírlak téged.
Hiszen a lázban gyúlt fény-szavam rád csobog...

A végtelent nem, nem bírom adni néked,
de perccsendjeimben megtalál a fényed.



Péter Éva Erika versei

Péter Éva Erika:
Őszi április

Új tavasz hasadt ki, össze-vissza évszak,
szívemben nyargal és bolondos, féktelen.
Jégcsapokat olvaszt őszhosszú éjjelen,
ív-lángú álmokból ébreszt és kötést rak

a széttépésekre - szállongó levelek,
hűvös tarkasága megnyugtat, betakar.
Lélegzőnek fedél, a holtnak csak avar.
(Utolsó sóhajjal kezedbe reszketek.)

Csak az álmok abszint hatása ne volna!
Esőre hó szitál: április ez az éj,
s a nyugtalan jövőt még tovább fokozza,
míg össze nem roppan mint forró csigahéj.

Szemtükrömbe nézve emlékekbe fázok:
hajamban kinyíltak a bodzavirágok...



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör