Magyari Barna: Szíved díványán ágyazok én-tükörben magam nézem amit látok nem szeretem e vén szerelmi vitézen hegesedik a szerelem együtt vibrál emlék eszme pár csók fut vissza a múltba ha gyógyszert dobnál az estbe minden csillag meggyógyulna mit ér e lángoló óra ha melltartód rajtad marad rímet dobok a verstóba úszik Mohács fürdik Arad hullnak belőlem a vágyak leteszem sötét öltönyöm szenvedély festi a tájat csókom ragyogna bőrödön stílusok díszítik lényed arcod rokokó szád barokk összetartozásunk éltet szíved díványán ágyazok
Magyari Barna: Gerinced csavarkészlete forog tárcsája az agynak a tudat kék ventilátor a nyelvemen vágyak laknak furcsa nesz hallik a számból hány ingerből lesz vérvonat mely a vénák sínjén futva bájaidból szállít sokat mellkasba és hajlat-zugba szívem dalát néha érted máskor riaszt a hő-kordon a gerinced csavarkészlet vele srófolom a sorsom mondatomra ledől a táj mellé fekszenek csókjaid lelkem rajtunk csodát talál génen a mámor tarka ing egész lényed csupa gyönyör a látvány rajtad szétszéled s kilóg a tény a kéjködből a szavak süppedő székek
Magyari Barna: Parázs-varázs folyóként folyik az utca néha megárad a tömeg homokzsákom a vers húzza vele védem lelked s öled a szenvedély gondból eltép egyre kisebb ami fájhat ábrándok fűtik az elmét s mosolyra húzzák a számat nagy melegben minden száraz rajzollak a betű-porba a meghittség guggol százat e hőség szerelmünk zsoldja ki-bejárok önmagamba veled minden nyílik s zárul e tájat férfihő lakja két karom fogadd hazádul múlás gyalulja a lényünk csók borzolja a szívedet lassan ötven éve égünk s a parázs-varázst ide tedd
Magyari Barna: Buzgón kavarlak a sorshoz reszketnek mindig a bokrok ha versemben telet mondok de kinyílna minden virág ha szebb lenne ez a világ mondd vajon hogyan volna mód eltörölni a csókadót áfa nélkül öregedni s jaj helyére mosolyt tenni a nyüzsgés lassan elalél csönd-kapuszniban jár a dél majd átölel ami nincsen ábránd hevíti az ingem varázsod lelkembe sót hoz buzgón kavarlak a sorshoz ölelésed forró díszlet tőled a gyönyör is viszket néha roppan anyag ösztön törékeny minden a Földön s hogy ép legyen férfi asszony szíved szívemmel ragasztom itt ül a szép velem szembe' mély dekoltázs ez az este öltözeted talpig éden jól mutat rajtad az énem
Magyari Barna: Rímtermés az etűd-őszben bárhol lehet inni enni nézd a világ nagy kocsma itt hol a múlás folyton vedli a fiatalság kortyait hőség tombol az udvaron a te párád mind betűgőz rímen a termést kutatom csodát cipel az etűd-ősz bennem kebled bájos gombja szenvedélyt fest a vérlapra feketéll a város orra megérkezik az éjszaka tündökölhetsz most mint múzsa dallam leng gén-tereken át hegedűmet a hév húzza szívemből szól a szerenád leves és főzelék helyett a holdat kavarjuk együtt ajkainkon sok csók termett gyorsan szedjük... szedjük... szedjük
