Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Schandl Veronika írásai

Schandl Veronika
Ha…

Nagy körültekintéssel és elővigyázatossággal közeledek majd Hozzád. Az embernek meg kell válogatnia, kivel érintkezik – bármilyen szempontból is… Talán hátulról cserkészlek majd be, búgó hangon a nevedet kiáltom, és mikor megfordulsz, már elvesztél. Kék szín selyemzsinórt fonok a nyakad köré, és annál fogva vezetlek majd fel-s-alá a korzón. Vigyázok persze, hogy nehogy túl hosszú pórázra engedjelek, mert még megharapsz valakit.
Este aztán, amikor ezüst árnyékot húznak maguk után a fák, eloldozlak. Bársonypárnát rakok a lábad alá, poharadba habzó bort töltök, és hosszú, keleti meséket mondok Neked. Talán megszoksz nálam, és még szaporodni is fogsz… Nálatok, férfiaknál ezt sohasem lehet tudni.


Schandl Veronika írásai

Schandl Veronika
Világ proletárjai

“A fürdőszoba anyaga akrilüveg. Tisztításához csupán vizet és szappant használjanak.” - “Milyen praktikus!” – örvendezett L. az első jeges, áprilisi napon, mikor új fürdőszobájába lépett. “Ezek a németek mindenre gondolnak.” – Majd, a nagy német rendszerességről álmodozva tovább olvasta a feliratot. “A felületet szárítás után műanyag szivaccsal, vagy bőrdarabbal töröljük át.” – “Ahá! Itt van a kutya elásva!” – üvöltött fel, hogy a szomszédban lakó sportőrült, Robert, leesett a szobakerékpárról, amin a Tour de France-ra edzett. – “Ahá!” – kiáltotta újfent – “A nyavalyás imperialistákban nem lehet megbízni. Méghogy bőrdarabbal! Nagymamától örökölt Sterling étkészletet, azt igen! Vadonatúj ezüstmetál Z3 Roadster politúrját, azt igen! De a fürdőszobát, ami ráadásul WC-ként is fungál! Abból nem esztek, kapitalista szörnyetegek! Én nem fogok érzelmi kapcsolatot kialakítani a fürdőszobámmal!” – mondta végül, majd emelt fővel kisétált, szentül megfogadva, hogy soha többet nem teszi be a lábát a Nyugatnak ebbe a gonosz csapdájába.
És bár a szükség visszakényszerítette, lelkét azonban nem törte meg. INTEGRITÁS!- írta mutatóujjával minden reggel borotválkozás közben a bepárásodott tükörre. Hasított bőr cipője, és szarvasbőr kabátja a vegyes házihulladék kukában kötött ki, a szótárból kitépte a “b” betűs szavakat, és három hónapig nem takarított.
Mivel azonban szüksége volt érzelmekre, mindenkihez nyitott szívvel közeledett, aki a fürdőszobán kívül esett. Először egy legyet szelídített meg, amely egy májusi szellőztetésnél röppent be az ablakon, és két hét múlva már együtt reggelizett L-lel. Aztán a szomszédok következtek: a sportbarát Roberttel meccsre járt, a hárfázó Susannal az Operába. Szembe-szomszédjával, Christoph-fal azonban elhidegült a viszonyuk, miután az mousse au chocolat-t sütött neki, és tálalás közben L. térdét simogatta. Helyette inkább összebarátkozott a Dallmayr Haus egyik fehér-kék ruhás eladójával, és az a kapcsolat szerencsére lefoglalta ideje, gondolatai, és ereje nagy részét, így a fürdőszobáról egészen elfeledkezett. Csak álmában tért vissza-vissza, rémálom-kísértetként, piszkosan, ahogy hagyta, és fenyegetően. Ilyenkor vizes lepedőjébe csavarva ébredt, és nem mert újra elaludni.
Hogy kapcsolatuk szálait szorosabbra fűzze, a kék-fehér egyenruhás, kávéillatú bőrű Rebecca jó női taktika szerint lassan áttette székhelyét a távoli Unterhachingból, ide a 21.emeletre, az Olimpiai Torony árnyékába, L. apró lakásába. Először a fogkefe, majd a bugyik, és végül az egész női domínium ott terpeszkedett a 14 négyzetméteren. Reggel ingyenkávé, este vacsora, éjszaka szórakozás – ezt azért nem volt olyan nehéz megszokni. L. arcán az állandó mosoly megelégedésről regélt.
Azonban egy nap gyanakodni kezdett, mikor reggel keze nem ragadt hozzá a zuhanyrózsához, és a megszokott, gyomorforgató illat helyett valami rózsaszagú fogadta a WC felé hajolva. Komoly beszélgetést folytatott Rebeccával a dolog fontosságát hangsúlyozva, de látta, hogy szavai üres fülekre találnak. A német kék szemekből az imperialista ördög nézett vissza rá. Összekötötte hát a batyuját, és míg a lány a kávésdobozok közt mosolyogva szolgálta ki a turistákat, ő búcsúlevelet se hagyva, az Internacionálét fütyülve elhagyta a várost.


Schandl Veronika írásai

Schandl Veronika
21. századi Esti Mese

To WS.

L. a kút káváján állt, és a vizet szuggerálta. Már napok óta tervezte ezt a kalandot, mert a perem alacsony volt, de a kútban 10 méter tiszta forrásvíz hívogatta. 3 éves volt talán, vagy annyi sem, a falut Szempétúrnak hívták, legalábbis L. fejében. Hogy hogyan hívták igaziból, az sosem derült ki, mert elköltöztek, mire megtanult olvasni.
Ott állt tehát, felegyenesedve, szemével merően a vizet fikszálva. Manókat várt, és vízszínű sellőket, akik a farkukkal ezüst habot vernek, de ehelyett egy várost látott fehéren csillogni. Reggel volt, a házak a víz felé hajoltak, hogy megcsodálják magukat a felkelő nap sugarában. A házak előtti csatornákon hajók siklottak, bennük emberek, lampionok, mécsesek, ételmorzsa és nevetés.
Az anyja halkan közeledett, csak mikor a hóna alá kapta, és ütemesen verte a fenekét, hogy még egyszer meg ne lássam, bele is fulladhattál volna, sivított fel erős szopránja.
De nem fulladt bele. Ezek után – bár nem gyors egymásutánban –nem égette halálra magát a vasalóval, nem esett ki a siófoki gyors ablakán, nem harapta meg az állatkerti oroszlán, és nem vágta le a lábát a villamos. Egyszóval felnőtt.
Egy hatalmas lakásban lakott a Lipótvárosban. Lovagteremnyi szobáinak falát régi térképek, és megsárgult moziplakátot borították, a TV-ben dokumentumfilmeket nézett a madarakról, és repülőkről, barna bőrfoteljében erősen előredőlve. A TV ugyanis a másik, istállónyi szoba végében állt, amin a lányok, szőkék, barnák, vörösek, akik oly sűrűn megfordultak nála, sokat vihogtak. Különösen, mikor a bőrfotelbe ültette őket, bekapcsolta a készüléket, és megkérdezte őket, mit látnak. Sok jó válasz volt, a várost, a napfényben villódzó házakat azonban nem mondta senki.
Nappal színész volt – bocsánat, nagy „Sz”-szel – ami leginkább azt jelentette, hogy napra nap volt munkája. Vállalati videókban népszerűsítette a legújabb vízpumpákat, és a Mitsubishi turnéján ő állt a szőke hosszúcombúak mellett, bárgyún, ámde elégedetten vigyorogva. Két hónapig egy gazdagokról szóló TV-sorozatban alakította több-kevesebb sikerrel a gonosz főszereplő bátyját, aki azonban egy téli autóút után teljesen váratlanul tüdővészt kapott, és kilehelte a lelkét.
A 43. születésnapján aztán megelégelte a várakozást, és levetette magát egy függőhídról. A bokájához kötött gumiszalag rendeltetésszerűen visszarántotta, még mielőtt arca a vizet érhette volna. A barátai körülállták, megtapsolták, és a vállát veregették. Vettek neki egy kék biciklit is, mert tudták, mindig arra vágyott.
Aztán egyik napról a másikra híres lett, magazinokban fotózták, és ezrek írtak a honlapjára rajongó leveleket. Egy kis költségtervű művészfilmben ugyanis vámpírok fogságába került, lezüllött strici volt, és a vérszívó család feje, a 70 éves anyóka premier-plánban leharapta az egyik mellbimbóját. A felvétel szünetében, ugyanez anyóka – csupán 50-es, statiszta persze, normális színész nem vállalna ilyen szemetet – szájában és mellén még mű-vérfoltokkal fáradtan pihent egy kanapéra hanyadtan, és szerelmesen pillantott rá félig lehunyt pillái alól. Miért is ne - gondolta L. akár lehetne ő is, és bágyadtan visszamosolygott, a fáradt szemhéj mögött már a vizeket kutatva.

V. egy vidéki kisvárosban tanított. A munkájának él, suttogták a kollégái. Nappal kiskosztümöt, este mackónadrágot hordott, romantikus filmeket kölcsönzött a videotékákból, sírt, és csokikat majszolt. 10 után aztán, hogy jobb kedvre derüljön, teleengedte a kádat, és mikor a habok közé merült, szemhéja mögött csillogó házsorokat látott, ahogy a vízben illegetik magukat, a vízen hajók, a hajókon emberek, lampionok, és ételmorzsák és nevetés.

Sosem találkoztak.


Schandl Veronika írásai

Schandl Veronika
Keresztút

Egy reggel L. kiállt a keresztútra, nekivetette mellkasát a k-i szélnek, és elhatározta, hogy új életet kezd. Göndör haját varkocsba szorította, és belefonta a piros pántlikát, amit V. tett tarisznyájába, a hamubasült pogácsa mellé. Erős mozdulattal elszakította érzelmi kötöttségeit, lerázta a múlt igáját, eltemette a holtakat, és még földes kezét imára kulcsolta – biztos, ami biztos. „Add meg, Uram, hogy az új életem más legyen, mint az eddigi.”- idáig jutott egy levegővel. „Ámen.”, és minthogy a spiritualitást és a szakralitást ezzel kimerítette, felült hű paripája, a háromlábú ördögszekér hátára, és vad vágtába kezdett. Pántlikája sörényként lobogott utána. Napnyugtáig kétszer körbenyargalta a Földet, nyeregkápáján remegő királylányok, levágott skalpok, és sárkányfejek nyomai látszottak. Arcát bronzbarnára sütötte a nap, és mikor esteledvén megpihent egy tisztáson – miközben a háromlábú ördögszekér csendesen legelt – boldogan állapította meg, tükörképét egy pocsolyában szemlélve, hogy megemberesedett.
„Jó, hogy hazajöttél.” - mondta V., az ajtónak dőlve, lábát lazán a felmosórongyon pihentetve. „Megint elromlott a bojler.”


Schandl Veronika írásai

Schandl Veronika
Akaraterő

V. még akkor is feketében járt, mikor L. már régen hazatért. Ha a szomszédok kérdezték, miért, olyan megbántottan nézett vissza rájuk, hogy inkább nem kérdezték többször.
L. persze meg volt bántva, mert bár minden reggel együtt ébredtek az ágyban, V. csak egy személyre készített reggelit, az asztalra csak egy terítéket tett, és szemrehányóan nézett az ágyból kibújó, még kócos L-re, mikor az lefőzte a második adagot, hátracsúsztatta a másik széket, és leült vele szemben.
V. L. születésnapjára sem vett ajándékot, csak három gyertyát gyújtott, és jól leitta magát. L. ült a karosszékben, a két lába kinyújtva, és nézte, ahogy V. részegen végigtáncolja a házat, majd felállt, fogta V. fejét a WC-ben hányás közben, és a karjában vitte be a kisszobába.
Persze, L. alapvetően nem szólhatott egy szót sem. Mielőtt elment, jól összevesztek, és ő volt a hibás, ezt maga sem tagadta. A frontról ő nem küldött levelet, V. pedig, a sértett, ugyancsak hallgatott. Amióta pedig megjött, nemigen beszéltek, V. csak néha motyogott, maga elé nézve, de hogy kihez beszélt, sosem lehetett tudni.
Aztán egyik reggel, még február volt, cudar hideg, L. előtt nem nyílt ki a közért fotocellás ajtaja. 15 percig szobrozott, míg be, majd újabb 5 percig, míg (előrelátóan két megpakolt cekkerrel) kijutott a boltból. A folyosón otthon fellökte a szomszéd srác, és egy rá egy hétre átment rajta a 7-es busz a Kosztolányi téren.
Mikor hazaért este, porosan, fáradtan, V. arcán fura mód megelégedett mosoly játszott.
Eltelt aztán újabb 1-2 hét, míg végül egy reggel, borotválkozás közben már nem látta magát a tükörben. Hétszer vágta meg magát, vérben úszott a mosdó, fél óráig takarított, utána pedig feladta. Megadóan vette tudomásul lassú eltűnését, nem reggelizett már, sőt még kávét sem ivott. Csak nézte, napra-nap, hogy sohase felejtse V. feketeruhás alakját, ahogy a bögre felé hajol, kiviszi a szemetet, lehúzza a csizmáját, szája szélén egyre erősödnek a szomorú ráncok, ám a szeme vidám, mintha másé lenne.
Mikor az első madárfüttyös márciusi hajnalon a házból kilépve nem látta árnyékát maga mögött az utcakövön, tudta, hogy bevégeztetett. Nem kapálózott, nem ellenkezett, lassan feloldódott a reggeli napsugárban.
V. igen erős akaratú nő volt.



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör