Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Pákozdi Gabriella versei

Pákozdi Gabriella
kavicsok

Játszani indultunk egy kora estén,
július vége volt és kánikula,
az aszfalt talpunk alatt láztól rezgett,
és vizet fakasztott a nap sugara.

Lucám ölemben, két karjával átfont,
mint bűvölt kobra, úgy nézte az utat –
mögöttünk néhány poros kilométer:
a végtelen, mit be sem fog a tudat.

Öt perc és máris ott voltunk a téren,
a kánaánban, minden apróságnak –
de ő csak állt, sután kezemet fogva,
nem csábították hinták, csúszdák, várak.

A földre bámult, mintha keresgélne,
a kavicsos járdán, lent, valami kincset;
egyszer csak, lám, mintegy varázsütésre,
égszín félkörte mosolygott rá félszeg.

Lucám boldogan nyúlt a kék gyümölcsért,
amit látszólag nem hiányolt senki,
aztán leguggolt, s a körte hasába
kicsiny köveket kezdett gyűjtögetni.

Mint gyöngyhalász az óceánok mélyén,
fülében csak a léte morajlása,
úgy merült el ő is, a kavicstenger
ezer színével csábítóan várta.

Megszűnt a lárma, elnémult a nagy vár,
a hinta is csak magában nyikordult,
madár se szólt, nem zúgtak el repülők –
a tér csendben e kislány felé fordult.

Csak ő létezett és a sok kis kavics,
lábai alatt hetykén csikorogva;
néhányat játszva messze elhajított,
másokat lassan tett vissza a porba.

Szorgos kezéből csupán pár piciny kő
került a körte kopott belsejébe,
majd egyre több, míg bírta erejével –
ezeket óvva igazgatta helyre.

Aztán, ahogy megtelt az égszín gyümölcs,
apja ölébe kérezkedett Lucám,
ott leült s egyesével válogatva
a köveit szétszórta boldog-sután.

Mint meteoritraj hullottak alá,
hűlt testük mosolyától kapott lángra,
halk koppanással búcsúztak a lánytól,
ki fényt hozott a kővévált világba.

Elindultunk, a nap is lejjebb bukott,
Lucám, nyakam bágyadtan átkarolva;
ránk borult a csönd – de a játszótéren
a sok kavics, mintha parázslott volna…


Pákozdi Gabriella versei

Pákozdi Gabriella
kanizsai mozaik

Ünnep.
Itthon vagyok.
Rám kacsintnak
az üvegablakok.
A téren, a földpadon,
a vén víztorony,
bóbitás hajából rég
kikopott már a barna festék;
de szoknyáján ülve,
mint hajdanán,
csacsogó verébhad
várja az estét.

Színek és illatok –
sok minden változott:
az iskolám nem kék;
s a számokat házak
mezén fakóra mosták
könnyes tegnapok;
új könyvtár is nyílt:
pompás gyöngyvirág
templom terén,
kelyheiben titok-fürkészőn
száz kaptárlakó
duruzsmál.

S az utcán
idegen szemek
mosolyát rebbenti
felém kósza szél –
Ismernek talán? Vagy
e mosolyhoz elég, hogy
itt járok és kelek?



Nem vagy enyém már –
hűtlen lettem,
elcsábított a fények
asszonya;
de hajlataid járva,
régi szerelmünk
pírja égeti arcom,
drága Kanizsa.

(2006. augusztus 18.)


Pákozdi Gabriella versei

csók

tenyeremben az arcod
mint forró csokoládé
felhevít - kortyonként
elmerülök benned
s nyelvemen olvad már
ajkad tejszínhab-puhasága



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör