Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Fuvallatok és gerincek

És illatot hoz, bemártja arcát
az esti szél a gerincbe, koponyába
velőig tör a fény a húson át.

Alig moccan egy kéz vitorlása,
alig valami illat leng, megáll,
gerincek és fuvallatok szitáltak,

és szerelmes voltam tónál,
talán megtörténtünk a hajlatokban,
gerinceken úszva talán,talán.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Szép kenyerem…

Szép kenyerem földes lett,
de megcsókolom ajkad is,
ha legyezi moha zöld átkát.

Megfújom kenyerem és szádat,
enged a fagy, lobban az új század,
csókunk őrzi egy tiszta ásvány.

Egyedül vagyunk: te meg én,
egyedül a széltavaszi csöndben,
arcunkra sebződnek a dombok.

homokínyed fogaimba serceg,
kalászt morzsolsz, hallom, ahogy perceg,
végül én is szántásaidba omlok.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Lendület

mutató nélkül,
csak ösztönnel zsebben és bőr alatt,
lengek –
lenget egy maroknyi széldarab,
egy titkos illat, egy fehér ruhás pásztor,

elfeledtem minden irányt,
savanyú ösztönnel a számban – csend;
a száj bezár,
a kar lendül, majd ismét visszaáll.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán:
Hiszek

Megkeresztelkedem
szemed oltó tüzében,
hiszek benned vakon,
hozzád rendezem minden rezdülésem,
és nem lesz majd szavam,
ostoba leszek megígérem,
szám kicsordult harang,
omladék hajad éjjelében,
mosolyodhoz láncolom magam,

mert, ha távolodunk,
csak sejtem, hogy vagyok,
hiányod titkosítja sejtem,
gondolatom tőled roskadoz.
betöltöd valamennyi szervem.

S ha lenne hangja,
akkor hallanád, ahogy
reméllek,
Ahogy dolgozom és forog
kezeim között az anyag,
emléked
lámpása alatt hatolnak mélyre
jótékony kések és savak.




Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
A lámpagyújtás elmarad

A lámpagyújtás elmaradt ma is,
csak mozdulatlanságunkban lobog
a perc csóvája – míg kezem fogod-
csóválja bennünk inga-karjait.

Mert óceánok sója oldja ki
csöndünk, leázott égben lábnyomod
süllyed, takarja arcod lágy homok,
és arcon túli fényed két kavics.

Celláidban sós oldatod kering,
közönyt terjengtet galván póluson,
elektronok magányát futkosom,

át áramon téren, majd jambuson.
Egy kéz, egy árny szobánkon átlegyint,
a lámpagyújtás elmaradt megint.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Meg akartam maradni

Meg akartam maradni
abban a szent várakozásban,
abban a tiszta lázban,
amikor fehér kezed
még őrizte vázam.
Meg akartam maradni.

Meg akartam maradni
szőkének, simának és kőnek,
fehér kezedben súgva
a mulandóság mítoszait,
soha nem szenvedőnek,
meg akartam maradni.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Levélhullás

Sárga levél neszez
Talpam alatt,
Nálad ebédelek
Munka után,

Ujjaidon hagyom
Szalma hajam,
Megveted ágyam a
Dombok alá.

Tépkedi szirmaid
Lassan az ősz,
Elveti szárnytalan
Alkonyokon.

Ajkamon átoson
Titkos erőd,
Nézd a padunkra, hogy
Hullik a lomb.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Zsoltár helyett

Nem kel más kenyér soha,
minden más tenyér,
nekem már mostoha.

Zsoltárt páráz az est,
égitest zománcú
szemed keringve háláz.


Kontinensnyi réteken
egy fénymagot nevelsz
olvasztott földeken.

Zsoltárt páráz a szád,
csírám megindulva
kalászként téged háláz:

Nekem nem kell más kenyér soha,
minden más tenyér, nekem már mostoha.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Vihar

Villámlik! Psszt! – istent kiállt az ég,
vacognak ujjaink közt a füvek,
remegve illatos bibéd tövén,
levetkőznek az április-tüzek.

Villámlik! Felhasadó tejfehér
harag feszül héjunkra sortüzet
ásít a menny fogával büntetést
rág, átvilágított testünk csontüveg.

Míg vázunkról levetkőzünk egészen,
mind lélekben tekintetben és másképp,
fehér holdakkal óvsz engem szelíden,

anyás ösztönnel minden más tájék,
vonzás ellen tolod ki melled értem,
a sárkányok vonulnak már. – Várj még!


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Törvény

A körte hullik,
és megérkezünk,
a térben
itt vagyunk.

Nem lehet másképp,
az ég kék,
a fény megtörik
a tengeren,
túl vagyunk:
időn és emberen.

A körte hullik,
és megérkezünk,
valaki fogad minket,
a térben
itt vagyunk.

Nem lehet másképp,
az ég színe kék,
arcod színe sárga,
arcod alatt már pattog a rügy,
levetik bábjuk a lepkék.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Csoda

Egy csodára várok,
valahol, valahol
egy papírszeleten,
egy kávéspohár egyenlítőjén
valahol.

És nem valami
anyag szerelmének ívét,
és nem valamiből valami,
valami reakció,
-és nem.

A semmiből
valami a papírszeleten,
a zérusból tiszta fényt.
Egy káposztalepke létezése kezdetét veszi,
a semmiből.


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán:
Hét

Hétfő

Ezek után is
még tudok hinni a pillanatban,
hogy beperegnek a levelekkel
a magányos letapadt fűszálak,
a lassú feltámadások.

Egy vonalat nézek,
most arcod pótolja,
most fényt metsz,
most mosolyod markolja,
mely még virraszt mikor sötéten,
átvágtatunk a deres mindenéjen.

Kedd

Megindultunk a semmiségben,
a ködöktől eloldozott az
arc súlya, kékje,
reng felettünk a boltozat.

Kívül vagyunk a kezdetek halmain,
már lézerek játéka
leng az almán,
túl kerubok karjain.

A kedd biztos, mozdulunk,
a szervek tánca már örök,
hogy átvágunk az életen,
most már ég és föld között.

Szerda

Most homokon ülök,
Hiányoddal és érkezéseddel
vegyítem a munka hevét,
delel a korom,

de szemed eláztat ma is,
betörnek az illatok a zöldek,
csak akkor fogom meg kezed,
ha a Minden az Egészhez hű lesz.

Csütörtök

De nem lesz többé Vonal az ember,
fölszáradnak az avarban a szagok,
egy rügyben inog az Ember,
a földtől az ég eltol egy csillagot.

csak arcod lesz több vonal,
és a barázdákban a kín.
hogy megtaláljalak végre,
az elemek első napjain.

Péntek

Ismerlek? Nem hiszem.
Az idegenség héja,
még tartja suttogások tüzét,
hogy fogyatkozik a magány karéja,

de még csattogunk hajnalon,
felvernek a szárnyak,
dong az erdő, neszel,
hol a borda társa,

Lesz- e alkalom?

Szombat

Egy szirom jósága még kevés,
a szépség még csordul, párolog, enyész,
bőrrel biztosítom bőröd,
míg rendeződnek a mozdulatok,

az alkonyon átcsurog a vér,
végig a harcokon,
hol egy isten elindul a senkiföldön,
és kinyújtja karját az emberért.

Mert már az Ember él. (szólt és lett)
A kéreg alatt fölborzadnak
az első tájak,
valahol csillag is született.

Vasárnap

És pihenhetünk?
Nem hiszem, de most úgy tűnik
megérkeztünk,
egy pillanatra minden otthonos,
helyén van minden kristály, ér, levél,
öt ujjad tenyeremben bibére robban.

Ha nem is akarjuk, ha nem is halljuk,
de a milliárd-szív egyszerre dobban,
A láz, az érés,
a hazatérés
a pulzus a karokban.

Megérkeztünk.
Átcsordulunk a másodperc rostjain.
milyen könnyű vagy, és én milyen
hallgatag,
a gyümölcs érett,
a szó kimondott,
nagyon egészek vagyunk.
Érzed?


Ács Zoltán versei

Ács Zoltán
Horizont

Ezen a hajón kormányos vagyok,
vitorlámba engedem leheleted.
Felkeresem az új földrészeket,
Új virágokat,
a könyvlapok közé,
a felhők fölé
helyezkedem,
a nap súlyával lenyugszik fejem
hullámzó horizontodon.



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör