Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Ódor György versei

Ódor György:
Picikék

Hit

Nem hiszek semmiben, csak vagy
s ez elég nekem minden nap.
Fújhat, eshet, vagy ragyoghat,
mosolyodat, haragodat

egyformán zárom szívembe.
Csak teveled volt értelme,
hogy ma reggel is felkeltem.
S itt leszek, ha el is mentem.

***

Az őszinteségről

Vak csodálat. A mindenkit szeret.
Petárda robban magas ég felett.
Becsomagolt karácsonyi játék
hazudja, ő a legszebb ajándék,

s eldugott doboz a fa alatt.
Árnyékként követi bánatomat,
soha-soha nem bonthatom azt ki.
Mert nekem itt van a hétköznapi.

***

A szoba

Kicsi, sötét szoba. Büdös, füstös,
hol gondolataimba merülök.
Falakon lógó szenvedélyképek.
Téglakoporsó, melyben élek

és azt hazudozom a világnak
kifelé, engem angyalok várnak,
ha az ajtót olykor kinyitom.
Pedig azokat odabent írom.

***

Rossz álom

Emberekre ledobott bomba.
Ordítok suhanó kínomban:
jaj, ne, még köztetek robbanok!
Lehessek magam gödör s halott,

vagy váljak galambbá útközben,
mielőtt izzadtan ébredtem.
Már az is őrület, nagy vigasz,
álmomban látni álmaimat.


Ódor György versei

Ódor György:
Nyolcasok

Gyertyafény

Még mosolyog a délután,
holnapom fogja a kezed.
Rózsa szirma lehullna már,
de szorítod, nem engeded.
Mégis érzem, szinte lebeg
s fellobbanna a gyertyafény.
Ha meggyullad, oly lassan ég,
a szíved ne égesse meg.


Névtelenül

Úgy vagyok egyik névtelen,
mint a többiek. Úgy legyen!
Zuhanással célzó sasok,
én is a prédátok vagyok,
haranglábat döntő szelek
zúgnak-búgnak fejem felett.
Maga a minden is semmiség,
fogjuk hát meg egymás kezét.


A sikoly

A kertajtót bedöntheted,
nálam semmire nem vezet.
Mint a lány, ki jó szóra vár,
finom és színes pilleszárny,
olyan az én igazságom.
Nem igaz, de mégis vágyom.
A végső sikoly, rebbenés,
sosem tudjuk, mégis nehéz.

Otthontalanul

Állok egy idegen földön,
hiszen itt semmi nem enyém.
Kemény agyaggal kitöltött,
mint a múlandó költemény,
hiába rímel és kedves,
engem ő úgy nem szerethet,
mint ahol gyerekként nőttem.
Látod, semmi nem felhőtlen!


Ódor György versei

Ódor György
lángok

lángok a szélben
az erdőszélen
megölnek embereket

lángok a szívben
jóhiszeműen
megölnek embereket

lángok az utcán
fogalmuk sincs tán
megölnek embereket

lángok a házon
most már kiáltom
megölnek embereket

lángok a lángban
hol lánghalállal
megölnek embereket

lángok a versben
lángolni mertem
megmentek embereket

(2007. augusztus)

(„Vétkesek közt cinkos, aki néma!”)


Ódor György versei

Ódor György:
Ami költészet

Költő, ha szomorú, sír a nép.
Nem eredhet magában a bú,
ez, ami nyitja szép íriszét.
Mert sosem lehet a szó az úr,

hanem a szív adta gondolat,
hisz’ a születéshez anya kell,
s mi e fájdalomban megfogan,
azt már sosem veszítheted el.

(2008. január )


Ódor György versei

Ódor György:
Gyermeksírok fölött

Nincs teremtő lélek,
csak szivárvány néma vándorlása.
Felnézek rá s félek,
a gyorsan égbeillanó pára
magával viszi gyengécske lelkem
és nem látszik fény a szemeimen.

Kacérkodik a bal
a mégis összetörhető jobbal.
Mert megérzem nappal,
mi lesz majd éjszakai álmomban
és látlak, amikor megérkezel
lehajtott fejjel. Mondod, ég veled.

Gyermekeket érzek
elfásult, öregecske karomon,
amint üldögélnek
holtan. Szép meséjüket hallgatom
arról, mit nem élhettek át soha.
Megkönnyezem e piciny hantokat

árvácskagyökerem
szelíd, érzékeny kis cseppjeivel
s mindet átölelem,
úgy, mintha dobbanna néma szívem.
Hisz semmi nem változik, csak a lét
hagy el fájón s átfog a semmiség.

Még itt állsz előttem
s nem tudom, a melegség mennyit ér
szorító kezedben.
A testünkben áramló heves vér
ölelni tud, netán ölni készül?
Milyen lesz gyermekszemű emlékünk,

mikor elköltözött?
Mint ez a megálmodott szivárvány
gyermeksírok fölött,
ahol majd én is elmúlok árván:
tündöklő, elillanó szépség.
Melynek most simogatom keresztjét.

(Ódor György, 2008. április )


Ódor György versei

Ódor György:
Hazám asztalánál

Itt ülünk és beszélgetünk,
szomorúak vagyunk.
Kellemetlen leheletünk
és a szutykos párájú múlt
lecsapódik hazám asztalára.

Mint a szegény, gyenge árva,
oly komor, lehajtott fejjel
vonulunk szürke magányba.
Vágyunk nem fér a jelenbe,
nehéz a vesztes háborúk terhe,

a győztesek megbüntettek.
Siránkozunk amiatt,
hogy dicsőnek hitt gaztettek
rossz, hideg árnyéka alatt
régi virágszirmunk becsukódott.

Igen! Lehetünk csalódott,
mert hiányzik a szép rend.
Csak rágjuk a régi csontot
és aki majd rendet teremt,
mindig idegen, erős hatalom.

Vágyom, áhítom, akarom,
most már magyar a magyarral
fogjon össze s ne siralom
vegyüljön ócska haraggal.
Különben…az Isten irgalmazzon!

/2006. október/


Ódor György versei

Ódor György:
A gyümölcs

Nem lehetek hármas-határ,
sem országot szelő folyó!
Népem, mikor felosztanám,
találjon el a sorsgolyó
s rossz véremet a kutyáknak
adjátok. Nékik nem árthat.

Tudod, undorral eszem meg
azt a poshadó gyümölcsöt,
amit gyűlöleted termeszt!
Lehullva rothad a földön,
de még alomnak se való.
Betegíti azt, ami jó.

Nem rögzülhetek sehova,
nem, mióta eszem tudom.
Szegény maradok, ostoba.
Saját fajtám is bánatom!
Miért belül van fajtája,
kinek sosem volt hazája

e lázban forgó sárgolyó?
Ő mindenütt otthontalan,
hiába zeng oly kedves szót.
Ki mások felett, magasan,
hiszi, szivárványhídja van,

őt nem kell féltve szeretni,
ragyogjon csak szép magában.
Itt lenn, hol minden emberi
s honszerető a hazátlan,
itt érik a finom gyümölcs.
Erre éhes az, aki bölcs.

/2007. július/


Ódor György versei

Ódor György
Ez a vers

Ez a vers, mit meg fogok írni
s még fogalmam sincs, mit írok bele.
Vérem, csontom, éltem a sírig,
vagy lángoló, hős szellememet.
Mint a folyó, lágyan locsogok
vagy éles ekéjű traktorok

vad csatazajával felszántom
a szűzföldnek hitt borús kertet
s ha könnyeim potyognak rátok,
hasatokat fogva nevettek.
Kiben holtak és rétek zúgnak,
oda a csöndek könnyen bebújnak

s a szolgaság süppedékéből
győzni készül szabad testvérünk,
az alázat, a bűvös fénykör,
melytől oly reszketőn félünk,
mintha nagy alagútba érnénk.
Pedig bölcsebbek is lehetnénk!

Kitárva csillogást, tipródunk,
sarjadzik uralni vágyó gőg,
nem úgy megyünk, muszáj szaladnunk,
oda, honnan még senki sem jött.
A vérből felszedjük a padlót,
félrelökjük a haldoklót

s a messzi vándor közönyével
esünk ágyba este fáradtan.
Mikor még őseimmel ébren
vidám valóságról álmodtam,
csak felnőtt lenni volt óhajom.
Most itt vagyok és nem akarom.

Erős húsunkba tépünk bele,
hogy szeretni tudjunk pénz nélkül,
anyánk után lányok szerelme
szépség-nefelejcsbe bekékül,
bár el is veszünk, már nem vigyáz
a nézelődő, szomorú gyász.

Néhány itt felejtett szép dalunk
sportos, lengő gatyában szvingel,
hogy csíkos tigrisországlásunk
süllyedő bő emlékeivel
temessen be bennünk az idő.
Jön, bekocog egy kis ölelő

fiatal madár hozzám s mondja,
csendülj meg, mártsd bele a tűzbe
ezüstékű erős szárnytollam,
ne légy hát annyi gondba űzve,
még ha keményedsz is sodrában.
Csak írok, bölcsen arra várva,

miről is fog szólni ez a vers.
Nyitott ajkú kis soraimban
a magány annyi titkot elrejt,
mennyi árva a világon van.
Bánatgömbbe zárt fényes csillag!
Tudom, mit írok. Ők csillognak!


Ódor György versei

Ódor György:
Bokor alján

Nem tudom mért, oly jó volna
megpihenni egy bokorban,
ott várni jó, kedves szóra,
de hazudni igaz módra,
vágni vihart, vetni magot
és elhinni, szabad vagyok,
kapaszkodni szalmaszálba
s későn tudni meg, hiába.
Ölelni az ellenséget,
aki nekünk sose vétett
s virágként, kislány hajába
szegődni, ha kiabálnak.
Csókot csenni százat, ezret,
gyorsan futni, ha kergetnek,
beleírni minden könyvbe
nagybetűkkel, hogy élveztem
ezt a néhány bolond évet,
vérrel álljon meg az élet,
ne könyörgő imádsággal –
mondom panaszkodó számmal.

Kutya elől lopni csontot,
megugathass milliomost,
földre szállni angyal helyett,
a gyengébbnek adj kenyeret,
ölbe kapni eget-földet,
hogy a szentek szemeiket
szégyenkezve tegyék rátok,
amíg annyi koldust látok.
Ujjamat szájamba venni
s csecsemőként megkérdezni,
hol vagyok, hova születtem,
lesz-e még emberi lelkem,
sóhajthassak a világra:
egyedül én legyek árva,
kinek társa az a féreg,
mely szétrágja szívecskémet.

Bokrok alján aludni el,
mint a mókus, hogy semmi jel
ne maradhasson utánam,
szánalom vagy gyenge bánat
a harmatos füvet érje
s ejtse könnyét a vidékre.
Jó volna, ha mindenemet
ott temetné a szeretet,
sose tudhassák meg rólam,
mit kerestem én e korban.


(2007. április)


Ódor György versei

Ódor György:
Este van

Mint a bánat hegedűje,
szél muzsikál a ház fölött.
Lomhán, remegő fényüket
csurgatják lámpaüstökök.

Este van. Ernyedten laffog
visszáján a sok nagykabát
és mi, a fáradt fogasok,
tartjuk a nap nehéz súlyát.

Az égre szép reménység pókja
szövögeti a holnapot,
szövi egyre csillogóbbra,
mit szegénység álmodott

a konyhaasztal csendjénél.
E csönd csak kiáltott alap,
melyben megül a Hold fehér
vigyora, mi oly sápatag,

mint feketemunkás bére.
Halkan, elvágyódva ugat
egy kutya, tán nem kedvére
teszi, mint mi a dolgunkat.

A lapban, lapos tetővel
alszik egy gyár, rég üres.
A rossz gépek rozsdaőre
kitörte ablakfényüket,

leomlik nagytőke alatt.
De mennyi van nálunk ilyen!
Az erre haladó szavak
súlyát mindig ők döntik el,

kik föltámadást szítanak.
Harsány vonat fütyül amott,
csak lassan, szédülve riaszt
e csendbe néhány zakatot.

Romlottságunkba belelóg
a sötét nagykutyanyelve
és szűk ajtókon bekopog
szomorú, elsápadt lelke.

Kis alamizsnát kap tőlünk,
hiszen mind csak egyet eszünk.
A folyosókorláton csüng
füstös, száradó életünk.

Gazdag vásárkomédiája
buzog, pattog fenn a hegyen,
széles, terülő petárda
ernyője a semmibe leng

és fülelünk, mint a macska,
talán karmolunk is egyszer.
Köhécsel nagy fuldokolva
ez a nagyfenekű rendszer,

varangyos tolvajok miatt.
A házak közötti lámpák,
mint győzelmi hazug cikk-cakk,
már csak rongyainkat rázzák

néma, satnya erőtlenül.
Én is aludni készülök,
mert azért jó, ha létezünk.
Csak szívem vágya füstölög.

(2007. február )


Ódor György versei

Ódor György:
Édes Anya

Virág, amit a mezőn szedtem
kis kócos-képű gyerekfejjel
és száguldottam vele haza,
boldog légy, boldog, édesanya,
virág, kérlek, köszöntsd még egyszer,
hogy szemében boldogságcseppel
emlékezzen a kisfiúra.

Te dal, mely játszottál a széllel
hamiskásan, most szállj feléje,
hogy felismerje vékony hangom,
idős, gyenge, haldokló asszony.
Mit nékem tanított, az ének,
legyen oltalom szép lelkének:
mint fiúnak véle kell halnom.

Te szó, szívemet simogattad
ajkáról, kérlek, most add vissza
néki az összes szeretetet.
Finoman, oly lágyan öleld meg,
hallja, ahogy őérte remegsz.
Mondd, ahogy ő is gyakran mondta,
édes kisfiam: Édes Anya!

(2008. február)


Ódor György versei

Ódor György
Küzdelem

Felszálló köddel tűnök előled
messze magasra, ott foszlok szét.
Üzenem a hozzámköltözőknek,
ne takarják előlem a fényt,

mert sűrű cseppekben hullok rájuk
s megfestem szép kopár arcukat.
Azon múlik majd a boldogságuk,
szerénységen milyen színt mutat.

Kék tükröcském kerekded burkában
védelmezek minden csecsemőt,
csak utána jöhettek sorjában
s kaptok egyre ritkább levegőt.

Vegykonyhátok izzító páráját
könnyek közt, fuldokolva nyelem,
többször foltozgatott kabátkám
szakadtan segít az emberen.

Még felszállok a hajnali köddel,
egyre nehezebb, súlyom nyomaszt.
Harcolok érted foggal, körömmel,
érezd magad jól a Nap alatt.

2006. március


Ódor György versei

Ódor György
Lelkiismeret

Itt állok mezítelenül.
Ajkam csendes, arcom feszül,
szégyenlem a bűneimet.
Ember tehet meg csak ilyet:

hívő és gondolkodik.
A kettő együtt pont most van itt.
Nem kímélem meg magamat,
szenvedjek csak súlyom alatt,

ördög vigyen, ha érdemlem.
Olykor kínoz az értelmem
s bolond lenni, az volna jó,
bevenni tudatelhajtót,

elsüllyedni a homályba.
Vergődök, mint apró lárva
s amíg be nem bábozódom
sorsom szorítja a torkom,

nem is várok a holnapra.
A bűn így is visszaadja,
másnak hiába kínálom.
Így örökre szánom-bánom.

2006. febr. 28.


Ódor György versei

Ódor György
Ördögszarv

Véres harmat, nehéz halál
öreg néni fojtott nyakán.
Ne üvölts, állj, csak némán állj!
A bűn sóhajt, bitang király
él a Földön. Sírni, muszáj!

Lélek ösvényén fut haza
puffanások vert döghada
s lett körmöm vályús hajlata.
Ajkam nem tud, kipattanna
bilincséből. Nem, nem, nana!

Köztünk a pokol vándora
sétál s bennünk meghajolva
hagyja agancsát. Nem tudja,
kincsét oly helyre hullatja,
hallgatás magára kapja.

2006. május


Ódor György versei

Ódor György
Harmatcsepp

Harmatcseppje van a tónak,
Íze, zamata a szónak,
A szépnek, nem az olcsónak,
Hangosnak, elhalkulónak.

Szelíd fénye szemeidnek,
Ha rest bánatot kergetnek
Vagy vágyódva szeretnek,
Talán csak épp meglepnek.

Kezed simítása hajlik
Szívemen, mikor haragszik
És suttogja, még maradj itt,
De a reggel már ránk sandít.

Minden órával kevesebb,
Mit’ együtt tölthetek veled:
Nyarat, őszt és teleket,
Langyos tavaszi szeleket.

Tested hullámlovaglása
Hozza a napot világra
S úgy ugrik át a tájba,
Mintha mindig ott tanyázna.

Vibrál erős napsütésben,
Hóvágtatta kemény télben.
A szerelmed tartja ébren
Rajongásomat a létben.

Sosem találok szavakat
Arra, mi örök maradhat.
Akarva és akaratlan
Szerezhettél meg magadnak.

Csodára várnak oly sokan,
Ezért nem élnek boldogan.
Adhatnám én is olcsóbban,
De majd száz éves koromban.

Addig én csak rád vigyázok,
Te arcodon nézek álmot
S mert szívemen simítások,
Megőrzöm az örök lángot.

2005. 08. 07.


Ódor György versei

Ódor György
Ébredés

Hajnalok álmos sorsfürtjeiből
fakad és szelídül minden napom.
Ha ébren vagyok, félve kihallgatom.
Jaj, de kevély valahány!
Csörömpölve hull reám,
szakítja szét aurám.
Nehéz, lassú, mint ócska gépezet,
melyet rozsda mart.
Feléled az éber emlékezet,
IF várába hajt,
hogy én se legyek kivételezett,
csak egy zsákbavarrt.

2006. március


Ódor György versei

Ódor György:
A költészet napjai

Azt hiszem, megbolondultam.
Néhanap csak írok, írok, meg írok.
Elátkozott vézna soraimban
ott sorakoznak a vámpírok
és mind lecsipkedik rólad
ami fölösleg, eszik a rosszat.

És ez mitől lehet költészet?
Csupa hétköznapi valóság,
bánat, nevetés, tánc, élet,
üszkös, goromba szó s érthető jóság,
melyek keveréke nem amerikai Cola,
hanem gyors vizek vastag zubogója.

Térdepelek előtted ilyenkor Uram,
minden megihletett percemben.
A nehéz és hitetlen figura
verset ír. Költészetember,
kinek nincs nyugodt pillanata,
imádság majd minden szava.

Ha bolond vagyok, maradjak is az.
Úgy bántom, szeretem a világot
s a költészet eme hitvány napjaiban
ne is éljek, csak írjak egy pár sort.
Közben érezzem a minden érintését
s nyakamon az összes ember kését.

Olyan ember vagyok, mint a többi,
aztán vannak napok, amikor nem.
Lehetséges, hogy meg fogok őrülni
egyszer szegény verseimben?
Kicsit mindenki őrült, ha lehetséges,
tudom, nem is lehetne ennél szebb.

2006. december



Ódor György versei

Ódor György
József Attila helyett

Egy hideg, nehéz költeményt
dobok Istenem eléd.
Csak mi vagyunk, a Föld s az Ég,
most mondd meg: vétettem én?

Az én hullám kellett néked,
amikor jobban égtem,
mint a tűz, mint a te Napod.
Mondd meg: jó helyen vagyok?

Árnyékot, lásd, így sem vetek,
csillag írja versemet.
Sokkal szebben ragyoghat az
a szegénynek, mint a Nap.

2006. április



Ódor György
Kötés

Nem vagyok már elég sármos.
Napsütte szép fényes álmot
kérsz tőlem mégis talán most,
de már intettem, nem adok:

szerelmem karcfigurája
rajzolt búcsúcsókot szádra.
Poklot megjárt lelkem bánja,
mit nem mondok ki - nem fogok.

Az érzelemfák nőhetnek,
hol varjak rámcsipegetnek,
lázoltó esőcseppekkel
megáradnak mind a folyók.

Szőrszálaimat hullatom
suhanc zalai agyagon -
lassúszekér-gondolatom
játszik el lágy halmaidon.

Borotváltarcú reggelen
a sápadtság kileng velem.
Ma hánykódik múlt és jelen
gonoszmély agyárkaimban,

nem várom meg, míg’ közeledsz,
érkezem, vágyom testedet.
Érezd, bilincsbe vertelek
bogkötötte vágyaimmal.

2006. március


Ódor György versei

Ódor György
Az éj verse

Lecsukódott lassan a nap.
Én sosem végzek el,
állandóan másnapra marad
lámpa fényeivel
több ezer sürgős mozdulat.

Fáradt a kéz, fáradt az agy.
Szép emlékeinek
búcsút intve folyton rohan
s pöröl mindenkivel,
ha megkésik, a gondolat.

Az idő gyors és kortalan.
Nyűgös gyermekhittel
barázdul barna arcomban,
nem is aludnék el,
de a muszáj parancsolgat.

Jaj, az éjjelt, élő holtan
csendes élvezettel
suttyomban hányszor raboltam,
gyönge fájó szívemnek
már olyan sokat hazudtam.

Az éj sármos, csendje van,
üdítő lélegzet.
Révült magárahagyottan
hánykódik az ihlet
s szunnyad egyet a fotelban.


Ódor György versei

Ódor György:
Őszi szerelem
(love story)

Belenéztem
szép sötét szemedbe,
az enyémet
is ott láttam benne.
Könnyeink egy nagy folyóba folynak,
áradása szép emberi sorsnak.

Felélednek
bennem ifjú vágyak,
úgy szeretlek,
mint rég, úgy kívánlak.
Tavaszt érez fáradt őszi szívem,
így hullajtja el lombját szelíden.

Szép szemednek
kéjes csillogása
új kikelet
tündöklő varázsa.
Finom combod édes ölelése
tartja testem szilajon, keményen.

Nem hagyhatunk
semmit a világra,
kapaszkodunk
egymás illatába.
Tavaszt sikolt kitárt szenvedélyed,
nem bánom, ha csak egy percig élek.

Imádkozom
az Isten fiának,
sose bántson
gyenge őszi bánat.
Tartson bennünk bűnös szerelemben,
helyettünk kicsit még ő szenvedjen.

2006. szeptember


Ódor György versei

Ódor György:
Könnyű nevetés

Mikor szemünk sugara összeért,
megállt szemérmesen a fény,
csak mi mozdultunk egymás felé.
Kislány, sétálsz-e még velem,
fogod-e álmodban a kezem,
mondod-e, mondod-e még,
én leszek a te kis feleséged
s hallod-e könnyű nevetésem,
világ férfiainak szégyenét,
hisz csak ez volt rá a felelet.

Mögötte mégis, titokban
szenvedtem én, nyüszítő kutya,
most is érzem, hol van
a fájdalom torkomban,
hol a szó elakadt. Én buta!
Tán megbántottalak,
bár öleltél, csókoltál, te vad,
kit elejtett a vadász. Édes falat!

A csillagok nem látszanak mind.
Én is úgy vagyok már veled,
van egy örök, múlhatatlan kincs,
nem érzékelhetik szemek,
sötét burkaimban valahol bent
újra s újra megkérdezed,
mire nem kaptál feleletet.
S a fiú csak nevet, ma is nevet.

(2006. november)


Ódor György versei

Ódor György
Titkaim

Kerek kis gömbölyded szédületemben
mindent elmondtam volna, nem mertem.
Ha ember lelke halni készül,
rátelepszik a gonosz s végül
mint vidám sirályok
partodra szállok,
titkaimba arcod beleszépül.

Langyos nyári reggel vágtázik a folyó.
Átöleli őt a nagyvilági tó,
szabadon locsog, száguld alattad,
nem tudja honnan, hova szaladhat,
soha nem értheted,
mégis megkérdezed
amit nem kellene, hiába szabad.

A mag él, sarjad, kivirágzik
s máris méhecskére vágyik.
A természetes kicsiny boldogság
szirmaiban születik meg a vágy,
szép meleg öledben
nyugszik meg a lelkem
s bocsát meg vétkeimért a világ.


Ódor György versei

Ódor György
Szelek szárnyán

Tenger vízét, mikor megloptam,
azt érezhetted csókjaimban.
Nap tűzében, ha égett lelkem,
az a virág nyílik kertedben.

Szelek szárnya, ha messze vitt el,
megőriztél kicsi szívedben.
Esőcseppek, ha rámhajoltak,
könnyekkel fizettél a sorsnak.

Tenger vize és szelek szárnya,
esőcseppek és tűz virágja!
Ennyi vagy nékem és ez minden,
ne legyen ennél nagyobb kincsem.

/2006. május


Ódor György versei

Ódor György:
Önműködően

A felszín, az, ahol ma jártam,
mert önműködő a lábam.
Fejem, milyen magasan van,
oly mélyen lesz egyszer alattam.

Öregszem, búsan és árván,
meghajlok, mint a szivárvány
s foghatatlanul, örökre
elveszek e színes ködbe.

Ki ígér, adni fog, hazug.
Ábránd szép szárnyas angyaluk,
a testem, az, ami érez.
Nélküle „én” semmivé lesz.

Könnyű becsapni lelkeket.
Anyatejen iperedett
létem, nem duma kell, kenyér.
Az ember olyan hittel él,

ami ott van az asztalán.
Mert az látszik a mosolyán,
mit kanál szájába merít.
Magában soha semmi nincs,

bármi a mindenek felett
csak eszme. Képzett képzelet.
Az élőlény tiszta anyag,
nincsen benne alaktalan

és a csoda abból ered,
önműködő a szervezet.
Ha kinézek a világba,
lelek millió csodára

és az is felfoghatatlan,
ami saját agyamban van.
Mert elmúlás és születés,
ebből áll csak ez az egész

gyönyörűséges változás.
Holnap minden valami más
és ez a más a világom.
Mert önműködően látom.

(2007. július )



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör