Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Őri István versei

Őri István:
Te vagy a csend

Te vagy a csend
Te vagy a társ
a magány elfut előled
a rossz jóra válik
s én mégis félek...
Tőled?
nem!
akkor mitől?!
magamtól
mindentől...
ha csend vagy,
boríts be életem,
hogy ne halljam
a világot
ne halljam
magamat,
a szűnni nem akaró
szívdobogást...
meg tudod tenni?
csak egymásban lenni
csendben
mozdulatlanul
sokáig
Veled, velem
hogy elpihenjenek
a hangok
s közeljöjjön a végtelen...

Te vagy a csend

Te vagy a társ

Te vagy?...


Őri István versei

Őri István
Kövek

holdtalan éjszakán találtam rád
mélybe nyúló rögök mutatták az utat
barlangok szája világított a föld alól
mosolygó árny voltál az Egyetlen Úton

hangtalan dobbantak a léptek
a virágok felébredtek álmukból,
és csodálkozva néztek körül
látni akartam, ki takarja a végtelent

nem jöttél közelebb, ezért odamentem hozzád
hasonlítottál önmagadra a homályban
a csillagokat hívtam segítségül, hogy felismerjelek,
mert a barlangok sötétje nem volt elég

megsimogattam az arcodat és nem mozdultál
megöleltelek és felsikoltott az éj
megfogtam a kezedet és hozzádfagytam
elindultam hozzánk, de nem jöttél velem

azután megkérdeztelek:

te...

ki... vagy?...


Őri István versei

Őri István
Óda a gyűlölethez

...és szólt a Gyűlölet:

én veled vagyok,
ne aggódj!
táplálom mérgedet
s még hozzá is adok
egy jó nagy adagot,
hogy fogyó erőd
óriássá legyen,
s forró ölelésem
torz anyává tegyen,
s amikor édes gyermekünket,
a Halált átkos küzdelemben
kiokádod magadból,
boldog légy,
mert alkottál valamit -
Isten vagy!,
úgy hiszed,
imára kulcsolod
reszkető kezed,
letérdelsz előttem
és imádsz
a Halál gyermekéért,
kinek egy darabja
bűzlő méhlepény gyanánt
benned maradt
tele tekergő férgekkel
s a nevük! -
ó, milyen drága nekem! -,
a Harag!, szerelmes párom
ó, mennyire várom,
hogy végre anyává tegyek valakit,
s izzadó véres kínban
megszülje a Harag gyermekeit -
milyen gyönyörűek
a kis púpos porontyok
összeakadt, nedvező tagokkal
szikkadt torkukban
rekedt dallamokkal
s a szemük!,
a zöld, hályogos csomó
a legnemesebb penész
sem hozzá fogható! -
a sötétség gyermekei ők,
kik táplálták és szülték a Halált
s aki velük szembe szállt,
eltaposták mind egy szálig! -
téged is!!!
ezért vagy enyém!
ezért vagy erős!
ezért vagy senki!!!
mint én -
mint én -
félek,
ezért tombolok
ostoba vagyok és vak,
ezért rombolok
senki vagyok,
ezért nem tűrök másokat
valaki akarok lenni,
ezért vagyok
a démonok királya:
a Gyűlölet. -
s most már te is
szolgámmá lettél
elfogadtad a feltételeket,
ezért arcodba leheltem
sötét lelkemet -
s milyen szép volt,
amikor éned egy paránya
mégsem akarta ezt -
nem akart engem!!! -
az ostoba!
azt hitte,
hogy az csak úgy megy,
mint az akarom-nem akarom játék! -
tiltakozott
s te rángatóztál,
kezeddel markoltad
a gyűlölettől sűrű levegőt
és amikor győztem,
nem bírtad tovább
és a pofámba hánytál
kiadva magadból az Ember
utolsó szikráját is -
micsoda győzelem!
rendesen belefáradtam,
pedig a Gyűlölet erős,
ereje végtelen -
mindent odaadtam neked,
hogy ártani tudj! -
magadnak -
és mindenkinek -
de ezt úgysem tudod,
mert életed az enyém
a rontás hűségét fogadtad
az isteni démonnak
a zöldszemű fogaknak
a fröcskölő nyálnak
a végtelen haragnak -
nekem adtad életed
minden óráját, percét
önként és boldogan,
hogy végre te is legyél valaki!
s most azt hiszed: rabod vagyok...
s én csak nevetek
őrült erővel,
haraggal,
gyűlölettel,
mert én a Gyűlölet vagyok!
ezért gyűlöllek téged is,
hiába szolgálsz hűségesen -
s hogy ne lásd, hogy gyenge vagyok,
nevetek ordítva
lelked bilincsbe szorítva,
s még befogni sem tudod
reszkető füled,
hogy ne halld,
hogy nevet ki a Gyűlölet -
hidd, hogy a tied vagyok,
használj tetszésed szerint -
ahogy én akarom -
hidd, hogy bábuként
rángathatsz madzagon
s ha a nevemben
valakin rúgsz egy nagyot,
cserepes ajkadon
penész-mosoly ragyog -
így kell ezt csinálni!
jó tanítvány vagy, bizony
egyszer még mester is lehetsz
csak meg ne környékezzen a Szánalom
mert akkor elvesztél nekem
s én is elveszek -
de ez úgy sem lesz,
mert nem engedem!
nesze!
itt van még több fekély,
még ezernyi könnyű,
sötét szenvedély
ez mind a tied,
csak szolgálj tovább
add nekem mindened -
ugye, milyen jó!
nincs semmi,
csak a langyos kéj,
a büdös élvezet
elnyúlni a puha ágyon,
hol bomló testek
maszírozzák fáradt lelkedet
rád olvadnak,
beléd folynak,
s te észre sem veszed,
hogy már nincsenek
s marad a múló gyönyör,
az örök hiány,
a fájó képzelet -
s hiába kiáltasz: Még! Akarom!
feszülő ágyékod
robbanó őrület-halom
s amikor végre kitör
a buja élvezet,
kiégett gödör marad utána,
sóvárgás,
lassan izzó várakozás
erőtlen, hamis varázs -
semmi!!! -
s akkor utánam kiáltasz
és én jövök!
vad paripán
a tömegben utat török
feléd,
édes szolgám,
kedves párom,
alig várom,
hogy újratöltselek
magammal
akár minden nap
akár minden percben
csak suttogj,
szólj,
kiálts,
üvölts,
taposs el másokat
s ha gyűlöleted fogyóba fordul,
jövök,
adok
ingyen
- az ostoba! -
mindent
neked

mert az enyém vagy,
mert hatalmam végtelen!


Őri István versei

Őri István:
Kérdések Hozzád

mit mond a szem a szemnek?
az ajkak, mondd, mit üzennek?
a kéz, ha kézre lel,
mondd, nekünk mit felel?
mit mond a szív, ha Néked dobban,
mit mond a láng, mi Érted lobban?
mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?
s mit mondasz Te, Kedvesem?
ha kérdezlek,
ugye nem játszol velem?
ugye szíved az,
mi szól álom-éneken,
s ő mondja a szót,
mi Mennyország nekem:
Szeretlek, Életem!



Őri István versei

Őri István:

Jónéhány évvel ezelőtt a seattle-i paraolimpiai játékokon kilenc atléta felállt a 100 méteres síkfutás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, az atléták a cél felé törekedtek a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.


A Győztesek

visszajöttünk hozzád...

nem megyünk tovább nélküled,
csak együtt, csak veled,
mert összetartozunk...
ne feledd, ez nem verseny, nem harc,
csak játék
itt nincs kudarc!
itt minden lépés győzelem,
csak játék, mit játszunk, nem küzdelem!

ne félj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád szerelmesen,
nem hagyunk lent a porba'
vad szelektől sodorva,
hanem felemelünk,
hogy járj,
hogy ne hamis álmokra,
hanem győzelemre várj!
add hát kezed,
add kezünkbe életed,
s mi örömmel hordozzuk azt
veled.

ne sírj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád mind,
és átkarolunk szerelmesen,
mert társak vagyunk,
barátok, szeretők...
letérdelünk hozzád,
s kinek lába nincs,
az is itt van veled,
mert élete a te életed,
s a miénk is...
ne sírj, mert itt vagyunk!
keljünk fel együtt,
fogjuk meg egymás kezét,
és induljunk a cél felé...
nézd! a verseny egyszerre
értelmetlen lett,
mert győzött a szív az ész felett
és a lélek, mi bennünk közös -
az előbb még küzdöttünk,
egymás ellen! -
ó, milyen rossz!, milyen fölös!
nézd! itt a cél, miénk a győzelem,
mert bár híján vagyunk a testnek,
az erő a mienk -
nem kell harc, nem kell küzdelem -
s máris milyen könnyű minden
a célig, s azon túl is - veled, velem.

itt vagyunk mind! -
hallod?
elhallgattak az emberek,
várnak ránk
add hát kezed
ezer kezünkbe!
legyünk egy kéz,
miben gyengeségünk
erővé válik,
s álljunk fel együtt,
mostmár soha külön!,
mert hozzád estünk mind,
hogy felemeljünk,
s repüljünk fel, az égig,
hogy rójuk utunkat,
s járjuk a pályát büszkén végig,
mert tudjuk: ma győzni fogunk mind -
nézd az embereket! - ezer szem ránk tekint,
és vár a Győztesekre,
az elapadt, fájó könnyekre,
a diadalmas Élet-menetre -
kapaszkodj belénk,
és menjünk
a cél csak pár lépés már
együtt titánok vagyunk,
s ránk győzelem vár!
a célszalag izgatón remeg,
mert ő lesz, ki igazolja az Életet -
ha átszakítjuk, s a földre hull,
mi átlépünk rajta,
mert a közös akarat ezt akarja!
mi, a Győztesek!

ugye, milyen könnyű együtt?
ugye, milyen vidám a lépés?
ugye, nem is voltak könnyek?
ugye, csak rossz álom volt
az elbukás?
ugye, most minden szebb,
minden más?...

a célszalag átszakadt,
az út mögöttünk maradt...

Gyzőtünk!!!
üljünk hát ünnepet!
hallod, kedves,
hogy zúg a nagy tömeg?
minket ünnepelnek,
mert megnyertük a csatát,
megnyertük az Életet!




HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör