Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Péter Erika versei

Péter Erika

Késői kérdés

Itt jár még a nyár?
A szánkódomb alja,
lám, jégbarlanggá fagyott.
Mint a szánalmas szerelem.
Kegyelemkenyér jut a koldusoknak.
A fecskehajtó kisasszony,
Mária, málló fészket talált.
Széthordta a szél a madárcsőrrel
csipegetett csókokat.
Pókhálókócokat fésülnek
a röpködő levelek,
s balzsammal gyógyítjuk
gyérülő hajunk.
Fakóbarna lyuk tátong
a korhadásnak indult póznán.
Kopaszodnak a fák.
Sántítva jár
a nyár


Péter Erika versei

Péter Erika

A lélek temploma

Amikor e templomba lépsz,
hajts mélyen fejet,
nem gyarló testek otthona
e titkos épület.

Középen szent oltár áll,
hol csonka gyertya ég,
a bűnbe esett lelkekért,
s a bűntelenekért.

Ám ez a fény itt végleges,
időtlen e hely,
nem rontja el a csillogást
holmi porhüvely.

A gyertyaláng oly ingatag,
mint a földi lét,
azokért is ég a láng,
kik nem kaptak babért.


Péter Erika versei

Péter Erika:

TÜKRÖK KÖZT

Körben,
tükörben
lásd magad
egyszer, mielőtt
még elkanászkodnál!
Először zavar,
felkavar, hogy nyomot
szőtt rajtad
a drága idő!
Szemléld csak napjaid
mély májfoltjait,
sorsod rikító
ráncnyakláncait,
miktől zavarban
vagy, pőrén!
Nézd, mint idegen
bőrén a kék
szégyenfoltokat,
nagyító alatt!
Vizsgáld lelkednek
himlőhelyeit
hintőpor nélkül,
kendőzetlenül!
Élj igazmondó
tükrök közt,
léted forradásait
nyaldosva,
szenny nélkül,
megértve másokat!
Levonhatsz furcsa
tanulságokat!


Péter Erika versei

Péter Erika

A Hold ágyában


A Hold ágyában
félig meghalok.
Mellettem vibrálnak
ábrándcsillagok,
ha lehunyom a szemem.
Vigyázzák az álmom. Világítanak,
mint a spirituszszagú kandeláberek
a koporsó felett.
A Hold ágyában gyakran hálok.
Talán majd ott exitálok.


(2006-07-15)


Péter Erika versei

Péter Erika

Pókhálóba kapaszkodva


Válts meg szánalmas ölemtől,
Válts ki kínos gyötrelemből!
Viharzom a népes utcán,
tévedt férfiszem ragad rám.
Tüzes érzést vált, bizserget.
Hibát vétett a tekintet.

Hiányoznak széttárt karok.
Pókhálóba kapaszkodok.
Hiányoznak lázéjszakák,
boldogságos szemkarikák.
Védőburok ölel körül.
Eső cseppje sír könnyemül.


Péter Erika versei

Péter Erika

Anyám földje

Nem értettem,
miért rajong e tájért,
a konok télért,
a fülledt-meleg nyárért?

Imádta a hosszú, gödrös járdát,
Kondorost, a híres betyárcsárdát,
Szarvason a Tessedik-akácot,
a Pepi-kertet, a tanyavilágot,
a végtelennek tűnő,
rezgő búzamezőt,
állat-harapdálta
lerágott legelőt.
Ahogy a lovas-szán
csilingelt a hóban,
pálinkát kínált
didergő disznótorban.
Szerette a kemencében
sütött, dagasztott cipót,
Körös-parti kecskebékát,
alkonyt kuruttyolót.
Elköltözött többször,
ahogy hozta sorsa,
de mindig visszatért,
az ősi otthonba.
Vonzotta a szíve,
s az alföldi tájék,
gyakran emlegette :
„Petőfinek nyomdokában járnék!”

Visszahúzta hite,
ide, a semmibe.
Földjével egyesült,
eggyé vált a szíve.
Bebizonyította,
e szerelem, örök.
Betakarják őt
az alföldi rögök.


(2006-04-05)


Péter Erika versei

Péter Erika

Illatkeringő

Illatfelhőt forgat
az alföldi szellő,
háromnegyed ütem,
lég-illatkeringő.

Valcert jár az akác
édesméz illata,
partnere a bodza
fanyarkás szaga

Báli ruhát visel
mind a két virág,
kedvelik a róna
esti partiját.

Abroncsszoknyát riszál
kacéran a bodza,
átlátszó csipkéset,
hiún himbálózza.

Az akác öltözéke
szűzies, fehér,
romantikus, bájos,
bokáig leér.

A nyár báltermébe
keringőzni járnak,
e-képpen hódolva
Straussnak, a királynak
--
Bájos virágmámor
lebeg a kertekben,
szédült, részegítő,
illat-fergetegben.


(2005, június vége)


Péter Erika versei

Péter Erika

Üres a kalitka

Üres a kalitka.
Az idős hölgy
már nem szuszog.
Opálfényű gyászburok
göngyöli a sarokba tett
vödröt és a felmosót,
mit ott utoljára otthagyott.
A nedvszívó törlőrongy
elhagyottan sír a fán.
A nyugtató barna ruhán
nem pihenhet már a szem.
Gyászolnak a tárgyak.
Eltűnt a barna ruhás néni!
Temetését valaki intézi.
Feketébb lett a panel.
A szomszédban
a kismadár nem énekel.


(2006-02-24)


Péter Erika versei

Péter Erika:

NEKROLÓG EGY DIÓFÁÉRT

Hiányzol.
Ott álltál kortalan,
ősz végén
szürkén, lombtalan,
seszínű
panelházak közt,
szeretet-
szomjasan.

Hallottam
fűrésznek zaját,
test-törzsed
hulló robaját.
Alattad
az avar nyögte
búcsúzó
sóhaját.

Tegnap még
srácok öleltek,
zöld diót
ágadról vertek.
Csavargók
árnyas ölednek
hűsében
hevertek.

Keresnek!
Fekete rigók!
Madarak!
Fészket kutatók!
Csonthéjad
rejtett termését
csókolni
akarók.

Lehettél volna
tudás almafája,
Hippokratésznek
óriás platánja,
Tessedik akáca,
szerelmes Árgyélus
tölgyfa-koronája!
Lehettél volna!

Diófa voltál.
Most üres a helyed.
Fűrészpor takarja
haldokló gyökered.
Mi lesz majd belőled?
Koporsó vagy oltár?
Én köszönöm neked,
hogy diófa voltál!



Péter Erika

Naplemente

Elbúcsúzott tőlem
a hellén mítosz.
Álmos sugarával
elköszönt Héliosz,
simogatta a völgy
fakuló dombjait,
balzsammal ápolta
hámló májfoltjait.
Csillámpúdert hintett
az öblök tetejére,
aztán elrejtőzött
egy kúpszirt mellényébe.


(2006. június)


Péter Erika versei

Péter Erika
A Föld eutanáziája

A Föld a Világ jókora,
sérült szárnyú madara.
Napjai már megszámlálva,
fájdalmas az elmúlása.
A Föld óriás gömbmadár,
megváltója a halál.
Bőrét savas esők marják,
begyét sebhelyek borítják,
szívét száz infarktus érte,
köveket cipel veséje,
légszennyezett tüdeje,
rákgyanús agyveleje,
bajainak száma nő,
hátán sok élősködő,
s mint Úrnapi körmenetben,
egyre több a résztvevő.
Gyötrelmes kín a halála!
Nincs eutanáziája!

(2005. május)



Péter Erika

FIAMNAK

Tébolyult, talajtalan világban,
hol repedezett, s kiégett a föld,
fiamnak ingatag nemzedéke,
vedd észre végre
a sár alatt a friss füvet,
a fákon a szunnyadó rügyet,
a földben búvó magvakat,
hálót szövő pókokat,
méheket, hangyákat,
fészket rakó gólyákat,
a folyton csipogó verebeket,
a játszani akaró gyerekeket,
a gazdát kereső kutyákat,
s a fiukat féltő anyákat!


Péter Erika versei

Péter Erika

Indák
(Férjemnek)

Fiam volnál,
ha én szültelek volna,
apám volnál,
ha nemzettél volna,
bátyám volnál,
ha egy volna anyánk,
csapás volna,
ha nem egy a hazánk.

Isten,
vagy az Élet
kárpótolt, látod,
váltottam magunknak
másik mennyországot.
-Csakhogy létezésem
könnyebbé tegyem,-
megjelentettem
verseskötetem.
S miként a későn-szült,
túlhordott magzat,
ez - életünknek
tartalmat adhat!
Magam után hagytam
egy elhunyt világot,
váltottam magunknak
újabb ifjúságot,
versem örökölte
az örök ifjúságot.


(2005-10-11)



Péter Erika

Napfelkelte

Hajnalban ébresztett
álmomból Héliosz,
aranycsápjaival
harangozott napot,
harmatcseppet hintett
a pálmák tenyerébe,
lángkoronát festett
a narancsfák fejére.
Lengén érintette
az articsókaföldeket,
karjával keltette
az ezredéves köveket,
útjára engedte a halászcsónakokat,
bekapcsolta fonák gondolataimat.


(2006-06)



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör