Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Bemutatkozom - Szita Zoltán

Hogy miről szólnak a verseim és prózai írásaim? Amiről egyébként is szól az életünk minden egyes perce a születéstől kezdve, életünk utolsó pillanatáig. Az élet szeretetéről, magáról a szeretetről, hisz minden emberi kapcsolat erre épül, ettől működik. folyt. >>>


Bemuatatkozom - Szita Zoltán

Tavaszhangon

Hogy tiszta legyél örökké,
arcod a vászonra feszül
míg a lépések kiáltanak,
kezemben az ecset se rezdül.

Nincs tiszta mozdulat sem,
már a jövendő érkezésre
a fák mégis eléd hajolnak,
hogy csak téged köszöntsenek.

Nincsenek lehetőségek sem,
csak tétova mozdulatok
már megfagyott hangon
csupa dermesztő jégvirágok.

Fagyos rügyek a tavaszban,
alvó mozdulatlan létezés
mert még nem elég a fény,
hát március idusára várnak.

Most ezért szólongatlak én,
sokszor az olvadó havon
felriadt ébredésre várva,
csendes, búgó, tavaszhangon.


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Arany-lángú bús ragyogás (Anyámhoz)

Néked mondom én ezt a verset,
a könyörtelenül rohanó időben.
Tudjad, hogy örökre megtanuld,
mindig jelen vagy a sejtjeimben,
lüktetve áramló, zúgó vérkörömben.
Meg a csendes-bús néma elmúlásban
és a felsíró születésben, - meg még
a tiszta gyémánthangú gügyögésben,
de az elhalkuló ős-sóhajokban is.
Meg az ökölbe szorult intésben,
már szinte örökké, és mindig.

Itt élsz bennem, az összeszorult
mostoha, vad, szilaj szívemben.
Ahogy percről-percre felnövekvő,
édes, kis csöpp terhed voltam én
ott, az ős-magzatvíz medencédben!
Már oly messze vagy az időben,
és most már sorsomból kitaszítva
kiáltok fel, én a magas egekbe!
Mert még hiszékeny kisdedként is,
fiatalságommal, csak egyre Téged
dicsértelek, avagy áldottalak, úgy
szerettelek, hordoztalak legbelül
a becsapott buja nagy szívemben,
az emlékezés, zokogva is sajgó
időtlen nagy útvesztőjében.

Mert én, most csak rád emlékezem,
örök tűz, fény, arany-lángú bús
ragyogás vagy, ősi, vad sejtjeimben
Te, ki az egyetlen, drága jó Anyám!


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Ars poetica

Már arcomból fakad a rózsa,
már karjaim mint a fák ága
úgy kapaszkodnak a jövendő,
meg nem élt rögös útjaiba.
Mert most már fogadalom köt,
eskü alatt vallott hittel: a nemes,
a tiszta szó aránya!

És azt is hiszem hogy ilyenkor már
nem szabad, s a símogató szélnek,
és a virág-szeretkezésnek sem
lehet nemet mondani!

És ilyenkor már nem szabad
gondolni, talán a halálra sem.
Most már csak egyet lehet tenni,
az úton előre csak menni, menni
a bűzös repkények és kórók,
és süppedő szántások között!
Egyre csak mélyebbre menni,
barázdáról - barázdára, és mégis
ami a lényeg, végig a sírig,
hogy egyre igazabbul, és csak
egyre őszintébben!

Szita Zoltán, 1975. május 17. (Pécs)


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Éj és nappal

Éj és nappal hát mondd
ellenség vagy te?
Én biz azt nem hiszem,
hisz az nem lehet.

Megfértek ti csendben
egymás mellett,
mint gyenge szellő
vagy vad förgeteg!


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Az érzelmek játéka

A színtiszta szerelem, mindíg az érzelmek játéka,
azt is mondják, csupán nézőpont kérdése az egész:
és hogy éppen mikor, hol, és merre, vagy most,
mert az lehet tisztán plátói, vagy vad, és viharos.
Vagy most talán mégse, mert nem kérsz belőle,
mert vagy túl sok, vagy talán mérhetetlenül kevés
vagy nem viszonzod kellőképp, esetleg elkéred előre,
s ha gyenge vagy, majd ettől kapsz újult erőre
és mindegy hova írom a neved, s hogy merre mész!
Előre, vagy lassan körbe-körbe, néha meg hátra,
esetlen tétován csak ide-oda, vagy egy hűs szobába.
Mint egy graffytit, mindíg úgy írom fel a nevedet,
mert tőled vagyok zajos, és már minden oly zavaros
hogy mikor mi történik éppen velünk, és most.
Amikor majd téged a szerelem oltárához viszlek,
miközben óvva, féltve, a két tenyerembe veszlek
és magamtól is kissé elpirulva, kábultan szeretlek.
Vagy éppen sírva és mosolyogva, esetleg nevetve,
gyönyörű fohászokat suttogok mind a két füledbe
amikor ha te velem vagy, és soha senki mással,
mindíg együtt nevetünk a csillogó szemlátomással
vagy amikor sietsz, úszol, vagy csak táncolsz,
ha megölelsz, ellöksz, vagy magadhoz láncolsz
te kedved szerint mondhatsz feketét vagy fehéret,
én mindenem neked adom, örömöt, bút, vagy szerelmet.
Mely szerelem, téged talán soha meg sem éget!
És írsz majd a szerelemről egy gyönyörű szimfóniát,
én pedig elfogadom megadón legyintve, az iróniát.
Mikor azt hiszed majd hogy előtted hever már minden,
de másnapra kiderül hogy már semmid sincsen
hisz mégsem csak a tiéd az ég, a föld, meg a világ!
Akkor majd végre kimondom hangosan áldva a neved,
hogy biztosan tudd, valaki szeret: én Kedvesem!
Most azonnal, mindíg, vagy esetleg majd máskor,
meglepődsz mindíg ha szembejössz, a csodálkozástól.
Mert egyszerűen nem lehet téged, már nem szeretni!
De lehet veled sírni, mosolyogni, vagy nevetni.
Hisz nekem az sem mindegy hogy te mikor merre mész,
és hogy ebből melyik irány, a részegítő józan ész.
És a két gyönyörű melledre, szádra, majd újra vissza,
ahogy a tested, forró csókjaimat oly móhón issza
és lám, mennyi szédítő ajándék: a gyönyörök kútja!
Miért is tagadnánk, hisz hazug volna minden szándék,
hát ne leplezzük tovább, hogy ránk majd mi vár még!
És azt sem hogy én téged már oly régóta szeretlek,
azt meg pláne ne, mióta a nevemet, a nevemen nevezted.
Hiszen a kettőnk érzelme mindíg oly viszonylagos,
pont úgy, ahogyan ez a mindennapi szerelem:
ahogy eddig is volt, fénylően tiszta, néha meg zavaros!


Bemutatkozom - Szita Zoltán


A szív

Néha már azt hisszük, hogy
pici, borsónyi szívünk van,
és mégis, néha az a makacs
mekkorát dobban - pedig,
milyen pontosan kiszámítva
egyazon ritmusra a vággyal,
együtt szunnyad a téllel
és együtt ébred a nyárral -
Tavasszal meg ujjong, zsibong,
ősszel meg majd elsárgul -
néha már én is azt hiszem,
és hogy hogyan dolgozik, üzen!
Mindíg és fáradhatatlanul,
mi mégis mindíg megijedünk
ha dobban egyet páratlanul.
És mikor rájövünk végre, hogy
milyen bolondos szívünk van,
és hogy ez a szív milyen nagy:
azt hisszük, mindenre képes,
és hogy mindent befogad.

Szita Zoltán, 1975. április 28. (Pécs)


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Csendben kiáltok!

Le kellene már egyszer ülni végre,
fohászt, vagy verset írni fel az égre
Mindenkinek mindent sorra elmondani,
és zokogva is, mindenkire mosolyogni.

Elmondani a féltve őrzött titkokat,
és azt is, hogy a szíved majd megszakad
És mindent elmondani amit még lehet,
hogy az élet, eddig csak játszot veled.

Hogy miért vált idegenné minden ősöd,
hogy miért képmutató minden ismerősöd
kimondani hogy a szó miért lett hazug,
miért fáj a harangszó, ha távolban zúg.

És miért kavarog bennem a múlt hiába,
ha minden belehullt az emlékek kútjába
És hogy miért ül rajtam ezernyi átok,
és mégis, miért csak csendben kiáltok!


Bemutatkozom - Szita zoltán


A "semmilyen fa" története

Nekem most egészen földhözragadt gondolatok jutottak eszembe a minap, melyeket most szeretnék megosztani Veled ha megengeded, ezért most leírom azokat! - A házunk előtti védett fekvésbe ültettünk egy szép, formás kis akácfa csemetét. Szeretettel és odafigyeléssel foglalkozunk vele. Rendszeresen öntözzük, és ha a pici gyenge hajtásvégeken megjelennek a kártevők, megpermetezzük, akár a rózsabokrot vagy a ribizlit. A gondoskodást, törődést, úgy hálálta meg nekünk, hogy nagyon szépen fejlődött, és újabb és újabb hajtások törtek elő.
Csodálatosan szép, formás kis fa lett belőle és ha távolabbról vesszük szemügyre, szinte keleties, japán-kertes hangulatot áraszt a látványa. A mögötte lévő sötétzöld lombú fenyőfa, ha lehet mégjobban kiemeli, hangsúlyozza ezt a gyönyörű képet. És bizonyára még fokozódni fog ez a varázslat ősszel, amikor majd aranysárga lomruhát ölt magára a fa.
Számomra különös jelentőséggel bír az akácfa, mert a napsugaras gyermekkort idézi fel számomra a jelenléte, és akár a tiszta forrásvíz, úgy törnek fel bennem az emlékek ...
A drága nagyszülői ház, a puszta, a tanya, mely akkor nekem a "világot" jelentette! A hullámzó búzamezőket, és talpam alatt a tarló zizegését ahogy lépkedem rajta, és a friss szalma illatát. És hallom a távoli harangszót, a vonatfüttyöt, és érzem az orromban a gőzős füstjének szagát, s hallom a kerekek zakatolását a síneken. - És kristálytisztán hallom kinn a pusztában a csendet ...
Látom a tanya körül sorakozó sok szép akácfát, melyek mint a testőrök, úgy sorakoztak fel. A dűlőutak mentén pedig hűs árnyat, menedéket adtak a gyalogos vándornak amikor kis időre megpihent útja során.
Ezen meggondolás alapján én emlékfának ültettem ezt a kis akácfát! Mindezt azért mondtam el, mert felkavart egy félválról elejtett mondat! Az egyik falubeli asszony mikor meglátta a fát, azt mondta flegmán: - Mi az a semmilyen fa ott az udvarban?
Hát ez a mondat engem kicsit szíven ütött, és arra gondoltam közben hogy Ő honnan is tudhatná hogy nekem mennyi mindent jelent, jelképez az a "semmilyen fa" ! ...


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Foncsor

Egyszer majd mindenkinek
el kellene menni talán,
az elvarázsolt - kastély
nagy tükrös-termébe, hogy
sorra vegyük majd minden
lehetséges arcunk, hogy
végül, mindíg lehetséges
emberek tudjunk maradni.

(1975. január 3. (Pécs))


Bemutatkozom - Szita Zoltán

Az exponált idő:

Lehet hogy fontos lesz majd egyszer
mert minden tisztán lesz rajta látható,
egy fényképen az exponált múltidő.
Az is lehet hogy csupán egy emlék,
talán egy dokumentum, egy szándék
néha fekete-fehéren vagy színesen,
úgy mint ahogyan a fény és az árnyék
tetten érhető rajta minden érzelem.

Ezt a képet a tárcádban is hordhatod,
lehet hogy majd éppen a szíved felett.
Vagy pihenhet egy sötét fiók legmélyén,
mely a múltadnak csak egy darabja lett.
És mint a ködből egy lovas, úgy tűnik elő,
mely a távoli jövőben is majd nézhető.
És mindig lesz rá két lehetséges változat
mint létünkre a megváltás és a kárhozat.

A hagyományosan készülő sötétkamrás
ahogy ott görnyedsz fölötte míg létrejő,
mert hosszú percek alatt készül csak el.
És van a másik mely a pillanat műve csak,
az az új korszak nyitánya a digitális kép -
mely rögzíti minden megvalósult álmodat,
melynek értéke azonnal és ott mérhető
éppen úgy, mint az árnyék és a fény!

Szita Zoltán, 2005. november 11. (Gerde)



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör