Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Vargha Ágnes versei

Vargha Ágnes:
Szótlan

azt mondod hazug a világ
üres a szép ígéret
hamisan cseng a szóvirág
kisiklik minden élet

érték ha volt rég elveszett
sivár a föld hol élünk
felégettük a kerteket
halott minden reményünk

és mégis a romok felett
ha felröppen egy dallam
felidézi a végtelent
egy szép szomorú dalban

s a dal akár az ölelés
mindig őszinte marad
és nincs mögötte színlelés
belőle remény fakad

hát hidd el testem melegét
ha nem bízol a szóban
és csókjaim ígéretét
mert én hiszek a dalban


Vargha Ágnes versei

Vargha Ágnes:
Legyen

Legyen sötét, fekete éj,
szépen behúzott függönyök.
Titkok, vágyak és szenvedély,
tüzet dobáló ördögök.

Legyen sikoly és pusztulás,
gyűrött ruhák a szőnyegen.
Pokolba rántó látomás,
bűn és kínok és gyötrelem.

Legyen mindennek vége már,
legyen most csend és félhomály.
Csak némaság és hallgatás,
és gyógyító feloldozás.


Vargha Ágnes versei

Vargha Ágnes:
Édesanyám

Lassan egy éve már, hogy elköszöntél,
azóta gondolok rád szüntelen.
Te, aki utamon végigkísértél,
most messze jársz, s már nem fogod kezem.

Hogy menni készülsz, tudtam én már régen,
de mégis mindig marasztaltalak.
S hogy szeretteid felkeresd az égben,
elengedni még nem akartalak.

Titokban szóltam Istenhez és kértem,
engedje még, hogy vigyázzak terád.
Megfakult mosolyod hálásan néztem,
és ünnepeltem az apró csodát.

S bár kínok gyötörték drága testedet,
a kedvemért mégis kitartottál.
Idéztünk együtt közös emlékeket,
s új reményt adott, ha felkacagtál.

Szerettem volna jó gyermeked lenni,
de sírtál miattam épp eleget.
Minden bűnömért bocsánatot kérni
most, hogy elmentél, többé nem lehet.

Dolgos kezed már nem szakít több rózsát,
és nem csukja az ajtót nesztelen.
Nem int röpke búcsút az ablakon át,
nem simítja többé lehajtott fejem.

Nézz rám odaátról, töröld le könnyem,
vagy üzenj, hogy jól vagy, ne sirassalak.
Otthonra leltél fenn, az örök fényben,
mégis velem vagy, szívemben hordalak.


Vargha Ágnes képversei


Vargha Ágnes: Szív


Vargha Ágnes képversei


Vargha Ágnes: Könny


Vargha Ágnes versei

Vargha Ágnes:
Ölembe hajtod

ölembe hajtod fejed
most olyan kicsinek látszol
elképzelem hogy
a gyermekem vagy
szemed csukva szempillád
lágyan rezdül mintha
álmodnál
simogatom tengernyi
hajad olyan selymes
egyre közelebb bújsz
mintha visszavágynál
az anyaméhbe
de hiszen
nem én szültelek
mégis elképzelem hogy
a hasamban lubickolsz
mintha sejtenéd mire
gondolok
egyre mélyebben
fúrod magad
az ölembe
s most már én is
akarom hogy
bennem légy
ha gyermekként nem akkor
hát máshogy
halkan sóhajtok
izmaid feszülnek
sajogva kívánom hogy
jöjj még közelebb
ölem sikoltva hív
s te meghallod
te aki az előbb
még gyermek voltál
most férfi vagy
erős és megállíthatatlan
uralkodj hát felettem
ha anyád nem lehetek hát
leszek szerelmes
társad
befogadlak s ölellek
lágyan
forró és illatos
menedéked vagyok
és nem látok
mást csak
ajkad ívét
hajad arcomba
hull
érezlek minden
sejtemmel
erdőszéli fogadó
vagyok ahova
betért egy magányos
vándor
te vagy az én
vándorom de
kérlek ne menj
tovább
maradj még
pihenj
hova sietnél
hozok meleg ételt
megvetem az ágyat
csak maradj
messze még a reggel


***

fejed a párnán pihen
most olyan kicsinek látszol
elképzelem hogy
a gyermekem vagy
szemed csukva szempillád
lágyan rezdül mintha
álmodnál


Vargha Ágnes képversei


Vargha Ágnes: Ház


Vargha Ágnes versei

Vargha Ágnes:
Az utolsó kocsi

metsző szélben fázós utasok
mindenki a vonatra vár, én is
hamarosan érkezik, hát jó lenne
mert már lassan lefagy a lábam
mozgolódás, toporgás, egy irányba nézünk
vonat érkezik, átszállás után tovább indul
csikorog a sín, lassú kín, ahogy átmegy
rajta a szerelvény
még gurul, amikor nyílnak az ajtók
sokan le, sokan föl, mindenki siet
az utolsó kocsiban lesz
mindig azzal jön
nincs több leszálló
hát hol van?
sípszó, tárcsa, lomhán meglódul
és akkor leszáll utolsóként
komótos, fáradt léptekkel
mielőtt szétnézne
hogy várja-e valaki
cigarettára gyújt
az első szippantás után
megigazítja a táskát a vállán
látom, hogy nehéz
mindig cipel, pedig nem szabadna
és jön felém, rövideket lép
még messze van, de észrevesz
örülök az ismerős intésnek
ez még a régi
jön, kicsit hajlott háttal
én is megyek, középen
találkozunk
a peron már rég üres
csak ketten vagyunk
elveszem a táskát
jól sejtettem, nehéz
a hirtelen súly mégis meglep
nem volna szabad cipelni
de ő sosem jön üres kézzel
mindenfélét hoz, hadd
örüljön a család
jól utazott, csak őrülten fűtöttek
meg kell állni, rossz már a lába
pihenünk, én mesélek
lassan elfogy a cigaretta
az utolsó kocsi messze jár

***
ha tehetném
jegyet váltanék minden utolsó
kocsiba
hátha eljön még egyszer
hogy elvehessem tőle
a nehéz táskát
és ballagjunk együtt az
aluljáróban
meg-megállva
és elmondjam
amit soha nem mondtam el
szeretlek
apám


Vargha Ágnes képversei


Vargha Ágnes: Kávé



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör