Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Kerekes tamás írásai

KerekesTamás
BourbonDouglas és a felesleges agy

A karalábé olyan, mint a forradalom: fölfalja gyermekeit:

Megy a Karatézó Karalábé a kertben, találkozik a paradicsommal és jól összeveri. A paradicsom megkérdezi:
- Hát te meg ki vagy?
- Én vagyok a Karatézó Karalábé.
Megy tovább, találkozik a paprikával, azt is jól összeveri, és az is megkérdezi:
- Hát te meg ki vagy?
- Én vagyok a Karatézó Karalábé.
Megy tovább, szembe jön vele egy alak. Jól összeveri a karalábét. A karalábé nagy nehezen, nyögdécselve megkérdezi:
- Te meg ki vagy?
- Én vagyok Krump Lee


A télen hiába próbáltam zsiráfokat megtanítani görkorcsolyázni, nem ment, a tél viszont kitolódott, a Sándor, József, Benedek, nem hozta zsákban a meleget, a mezőgazdaság, a kertészkedés egy hónapos hátrányban van. Ott ahol belvíz az úr, még egy hónap kell, hogy a gépek rámehessenek a földre. Itókfalva politikailag Magyarország, de földrajzilag az Alacsony-Tátrához tartozik, itt még június elején is fűtenek, ha a házban palántákat nevelnek.
A növényeknek általában a keléshez melegre van szükségük. Kelés után 5-8 fokkal alacsonyabb hőmérsékletre kell vinni őket, mert a meleg serkenti a növekedést, és a sziklevelek nem tudnak ehhez elég tápanyagot biztosítani. A kikelt növények a sziklevelekkel még nem fotoszintetizálnak, hanem disszimilálnak, azaz a lebontási folyamatok vannak túlsúlyban. A szikleveleket élik fel. ha nem csökkentenénk a hőmérsékletet, akkor ez a folyamat felgyorsulna., a növény nem magába építené, hanem ellélegezné a tápanyagokat. Tűzdelés után egy ideig, amíg a begyökeresedés meg nem történik, újra 5 fokkal melegebb kell. Később a hőmérséklet és vízadagolással szabályozható a növekedés. Általában a meleg fokozása és több víz serkenti a növekedést, akár rossz irányba is, aminek nyúlás, laza sejtszerkezet lesz a következménye. Ez fordítva is igaz, hogy a hőmérséklet csökkentésével, a vízadagok kisebbé tételével, kevesebb öntözésszámmal a növekedés intenzitása csökkenthető. Ez a mód, ha a növényeink „ész nélkül” nőnek. Azonban arra figyelni kell, hogy minden esetben megfelelő fényt kapjanak.
Letti (a kölyök németjuhász) élvezi a kertben rohangálást, nagyokat alszik, napközben is. Szerintem naponta nő. Egy lyukkal odébb toltam a nyakörvét, de már megint szoros.
Nyílnak a palánták. Az első hullámban a karalábé nőtt ki (a szentesi fehér), ezeket ma szétültettem, de innentől kezdve egyenként nevelek palántát. A paprika és paradicsom palánták is kezdenek kibújni, természetesen a dohánynak írmagja sincs még. Ma olyan szépen sütött a nap, hogy még a télikabát is lekerült. Béla megemberelte magát, dolgozik tisztességgel és már nem is borszagú. Kezd kertformája lenni a dolognak, de a sok szemetet, sittet, törmeléket évek múltán tudjuk csak kitolni. Sebaj. Letti mindenféle régi csontot talált, aztán rágja, majd elássa máshová.
A fenti kertet teljesen nem lehet felásni, mert Varga úr(a korábbi tulaj) egy darabot lebetonozott, csak tudnám, miért.
A karalábé tulajdonképp káposzta:
A karalábé (Brassica oleracea convar. acephala var. gongylodes) keresztesvirágúak vagy káposztafélék (Brassicaceae) családjának tagja. Csak felneveléséhez nem kell egy hektoliter víz, mint minden fej káposztához. Mennem kell, Toddy szomszéd kopogtatott, azt mondja, adjam kölcsön az agyamat, én úgysem használom. Kicsit pálinkaszagú volt.





KerekesTamás
BourbonDouglas és az elveszett fogsor

Reggelente Itókfalván, a Bükk és Börzsöny közt, fagyzugban, 10 fok van, mint enyhe télen. Mára virradóan két hálózsákban aludtam, az egyikben már átvészeltem az utcán néhány kemény londoni telet, de most az alattomosan a csontomba szivárgó hideg ellen tettem még bele egy katonai thermobetétet. A palánták nem nőnek, kiültetésükre várni kell. Szamóca már termett, de minden más áll, mint fax a lakodalomban. A szamócapalántákat egy itteni barátomtól kaptam. Mindezért kedvet kaptam, hogy erdei szamócaátültetéssel kísérletezzek. Bár eddig mindenki azt állította, hogy erdei növényeket nem lehet meghonosítani konyhakertben. Megszólal bennem a csapos: és az orchideák? Mindig találok valami érdekeset, Rétságon, miután elintéztem az ügyem a rendőrkapitányságon (akivel gondom volt, kihallgathatatlan volt, mert csaprészeg volt), vettem virágföldet (ötven kiló), s mivel 140 kilós bundeswehr hátizsákom(140 kiló) is teli volt, a helyi bámészkodó cigánygyerekek fogadtak, hogy a buszra vagy nem tudok felszállni, vagy infarktust kapok. A világ kaotikus, mint a dipoláris meteorológia, vagy egy portugál lázadás Stockholmban? Akkor kérek egy vállról indítható Stinger rakétát. A hét több jeles eredményt hozott, de nem a kertben. Egy kártyaolvasó segítségével megnézhettem végre azokat a fényképeket, amiket Salzburgban készítettem néhány képet. Kezdtem érezni az ívet, miért mondhatta Platón, hogy a fejfájás talált kincs. Lehet, hogy tablet pc-m is szóba áll router nélkül 3g USB modemmel a nettel, jól bazsevál fordítógépem is, feléledt fényképezőgépem, és a héten új digitális diktafont kapok. Már nem is baj, hogy mindkét karórám bemondta az unalmast, s nem tudok rászokni, hogy a mobiltelefonomról nézzem meg a pontos időt. Van öröm nagyon. Már mindegy, mit is mondott Spinoza a szentháromságról, kerügmáról. Vajh mennyit kérhetett József, az ács, egy számítógépasztalért? Ez elvileg Apám kérdése lenne, aki esküdött rá, hogy spórolásból meg lehet gazdagodni. A stratégia: ha a 10 sor, nemzetbiztonsági stratégiai készletnek is kitűnő fél futballpályának megfelelő zöldborsó sort felszedtem, beérve, akkor jönnek a palánták: padlizsán, cukkini, pattiszon, szóval a kabakosok és a mángold. De a hét legnagyobb fogása az articsóka magok megvétele volt. És már rebarbaránk is van. Különös vidék ez, egy év alatt összesen egy cseresznyefát láttam a környéken. És még nem mentem el megnézni az ősborókást. Igyekszem olyasmit termelni, ami eláll: babot például. Karósat és bokorbabot. De a többi miatt valszeg előbb-utóbb venni kell egy komolyabb mélyhűtőt, olyast, aminek egy tétova reggel előre köszön az ember a hajnali homályban. Kudarcok is érik az embert. 110 dohánymagomból három palántát sikerült nevelnem. A répa és fehérrépa is alig kelt ki. Kétséges a sorsa facsemetémnek, melyről a prospektus azt állította, hogy kívül is, de belül is piros termést hoz. De talán a nemrégiben elültetett naspolyacsemete jobban jár. Az idő megbolondult. Egy rövid kánikula után visszajött a tél. Nem csoda, ha a spenót sem kelt ki. Törökmogyorómnak se híre, sem falva. Még a mókusok is fáznak, időnként puffan valami, kinézek, egy-egy didergő macska esik le ilyenkor a fáról. Megspórolom Emile Durkheimnek és a frankfurti iskolának a szociológiai felmérést, de rájöttem, hogy Itókfalván pont annyi embernek van foga, mint állása. Ez nyolc embert jelent. Kivéve azt a házaspárt, akik egy motelt üzemeltetnek, és most akarják eladni a yajchtjukat. Seggfej- sosem tudtam vizuálisan elképzelni ezt, míg egyszer Miskolc és Zalaegerszeg közt, egy taxiban, a hátsó ülésen bele nem ültem egy nyitott műfogsorba. Na, ma már tudom, hogy mit fog szólni Zoli, ha nálam alszik és arra ébred, hogy egy összekattantott műfogsor csippantja gazdagon erektált hímtagját. A helyi Király család bezzeg könnyebben van, az öregben meggyulladt a fogadásból megivott liter szilvapálinkától, mielőtt a mentő érte jöhetett volna, fia belevizelt a szájába, azóta jobban van. Mindenesetre gyomormosáskor kivették műfogsorát, azóta keresi, de nem találja, noha két hete, hogy itthon van, ha szóba kerül, csak legyint: ha megéhezik, hazajön, mondja pöszén.


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:

Irodalmi zárójelentés

A meszkalin megnyitja azt az utat, amelyen Mária már végigment, de bezárja azt, amelyen Márta jár.


Tiszarézvári Alkaloida Addiktológiai és Toxikológiai Osztály
Dr. Bodler /Bor és Hasis Szekció/ adjunktus
Dr. Quincey /Ópiumevés / egyetemi tanársegéd a Pszicotropbarát Társaság tiszteletbeli tagja

Anamnesis: Első alkalommal gyógykezeljük osztályunkon. Familiáris anamnesise lényegében negatív. Egyéni anamnesiseében szerepel A lángész és az istennő, és A szép új világ elkövetése. Felvételére beutaló alapján került sor. Az észlelés kapui c. művének megírása kapcsán /Gönczöl Kiadó, 1997/
A beutaló szerint két hete vizionárius-acusticus hallucinációi alakultak ki, melynek hatására vonatkoztatásos doxasmak jelentkeztek. Nagyfokú dekoncentráltság, iritabilitás alakult ki. A felvételkor a környezet ingereit illuzorikusan meghamisítja.
A felvételi status rögzítésénél – annak ellenére, hogy az egyén betegségbelátással nem rendelkezett – nevezett Huxley által elmondottakra támaszkodtunk.
Az ambulancián elmondva Huxley közölte, hogy egy szép májusi nap bevett egy fél pohár vízben feloldva, négytized gramm meszkalint, majd leült, és várta az eredményt. Elmondása szerint problémát okozott számára, hogy valaha is el tud-e látogatni olyan világokba, ahol Swedenborg vagy Johann Sebastian Bach otthon voltak, mint az is, hogy sohasem fogja megtudni, milyen érzés Sir John Falstaffnak vagy Joe Louisnak lenni.
Beszámolója szerint a drog bevétele után fél órával, arany fények lassú táncára lett figyelmes. Kevéssel később fényes, folytonosan változó, vibráló mintájú energia-csomópontokból pazar, vöröslő felületek kezdtek hömpölyögni és terjeszkedni. A látomások sem antropomorfak, sem ijesztőek, sem erotikusak nem voltak. Elmondása szerint azt látta, amit Ádám látott teremtésének hajnalán, a puszta lét pillanatról, pillanatra változó csodáját .Eltekintve attól, hogy mindez egy rózsacsokor láttán bontakozott ki benne /a rózsa, az rózsa, az rózsa /e. cummings/, a páciens beszámolója valahol Heidegger létfelejtése után, de Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásának analitikus episztemológiája előtt helyezkedett el, önmagában alacsony flustratios tolerantiára, valamint maniace depressív talajon kifejlődött megalomán doxasmára utal. Szintén a wittgensteini nyelvfilozófia pszichiátriai kórképeket megelőző hatására utal a páciens ama kijelentése, hogy első ízben értette meg, nem verbális módon az Üdvözítő Látomást. További abúzusra utal a páciensnek az a közlése, miszerint: látta a könyveket, de térbeli elhelyezkedésük nem érdekelte, amit észrevett, hogy mindegyik élő fénnyel izzott, és néhányból a dicsfény jobban sugárzott, mint a többiből, ami alapján dr. Plotinosz /jelenleg nem praktizál/ terapeuta kísérlete
-2-
következtethető ki. A realitás érzésének elvesztésére utal a páciens következő megjegyzése is: „Azon jelzők alapján ítélve, amelyeket Homérosz adott a trójai háború hőseinek szájába, az derül ki, hogy annak idején a színek megkülönböztetése terén alig múlták felül a méheket. Az emberiség fejlődése – legalábbis ebből a szempontból – bámulatos.” – holott Homérosz köztudomásúlag vak volt. Esztétikai aberrációit leginkább a Vermeer-ről elmondottakkal tudnánk megvilágítani: „Igen, Vermeer. Ez a titokzatos művész háromszorosan is tehetséges volt – rendelkezett azzal a látásmóddal, amely a kert végében lévő kerítést dharma testként érzékel, azzal a tehetséggel, hogy annyit adjon át ebből a látomásból, amennyit még az emberi korlátok lehetővé tesznek, valamint azzal a körültekintéssel, hogy a festményeiben a valóság ábrázolható aspektusaira korlátozza magát, mert bár embereket ábrázolt, mindig is csendéletfestő volt.” S ezt azzal bizonyítaná, hogy Vermeer soha nem kérte a modellt álló lányokat, hogy úgy nézzenek ki, mint egy alma.
Kórlefolyás: Osztályunkon per os neurolepticus és polyvitamin therápiában részesült. Fenti therapia hatására pszychomotoros nyugtalansága, vizionárius beállítódása megszűnt. Adaptátiókat sikeresen absolvált.
Mai napon részlegesen kiegyensúlyozottan otthonába emittáljuk.
Kezelési javaslat: Szigorú meszkalin tilalom!
3X1 tbl. Stazephine
Pszychiatriai szempontból potestalható.
Ideggondozói controll. dr. Havelock Ellis és Timothy Leary osztályán

(Tiszarézvári, 2OO3. jan. 3.)

(korr. V.I.)


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:
Egy őszinte érzés

„A biztonság a veszélynek az a foka, melyet nem érzékelünk, mondtam magamban Aranyalma híres tézisét
A budapesti Gerbaud teraszán ültem. Két vodka ötezer forint. De igazából attól féltem, hogy nem sokára át kell adnom Ágnesnek Attila halotti anyakönyvi kivonatát. Ez Magyarországon a halál jogi dokumentuma. Hiába tudja pl. mindenki egy városban, hogy X. Y. halott, míg meg nem érkezik a kivonat, addig nem kezdődhet meg az örökösödés folyamata. Néha egészen sokáig várni kell. Sőt, addig hivatalosan nem is tekinthető valaki halottnak, míg nincs meg a halotti anyakönyvi kivonata. Szóval, jogilag akkor leszek teljes értékű halott, ha ilyenem lesz-néztem Attila kivonatára. Ha már lúd, legyen kövér, gondoltam, és szegfűszeggel ízesített indonéz cigarettát szívtam, ami égés közben ritmikusan pattogott.
Attila: Vattacukorral kellett volna agyonverni, pontosan azokért a kérdésekért, amelyeket Shakespeare már rég feltett, ő pedig évtizedeken át elbliccelt. Gyermekkorában sikeresen kötötte össze a haszontalanságot a kellemetlenséggel. Később az életet hosszan elnyúló, rosszul sikerült piszkozatnak látta. Az akasztás is csak mellékbüntetésként jöhetett számba nála. Sok időt nem pazarolt a tanulásra, mint Schopenhauer-nak, neki is egyetlen vigasza a fatalizmus volt. De tizenévesen is felfedezte, hogy Monet-et dicsérni, más oldalról annyit jelent, mint Manet-et ócsárolni. Nem értem, hogy végezhette el a középiskolát, majd végig részeg volt, illetve egy sírkövesnél dolgozott. A leérettségizés pillanatában a tanáraitól kéregetett kölcsönt, amit soha nem adott meg. Valóságos Isten csapása volt. Annyi moralizmus szorult belé, mint egy használt kotonba. Nagy szerelme Ágnes volt, aki várt rám. Akivel a rettenetes hírt közölnöm kellett. Az érettségi utáni huszadik évben rendezett találkozón bízták rám a társai, hogy legyek a szomorú hír megvivője. Ők nem merték, vagy nem is akarták vállalni. Engem „kisorsoltak” a feladatra. Szülei szürke, hétköznapi emberek voltak. Édesapjára a tesztoszteronhiány, Édesanyjára a korai, megalapozott bánat nyomta rá a bélyegét. Bátyja, kedves, szürke, huszadik senki volt, olyan puha fogakkal, hogy a fogorvos arannyal tömte őket. Úgy gondolták, hogy ez elég lágy és nemes fém. Attila is úgy gondolta, az aranyat ugyanis ellopta, felrúgta Ágnessel a házasságát és elhagyta az országot. Elég sok országban megfordult, de a végén Ausztráliában kötött ki. A nagyapját ismertem. Nyolc infarktust átélt, keményen pálinkázó, szíjas parasztember volt. Attila szobájában volt egy kép az üknagypapáról is, melynek kalandorsága egy tizenkilencedik századi hősre emlékeztetett. Állítólag egy milánói férfi és egy ciprusi görög nő fia volt, aki mielőbb Magyarországra jött volna, bekalandozta a világot, még Ázsiába is eljutott. A Monarchia hadseregében több olaszországi helyőrségnél megfordult, kiváló táncos, vívó, párbajhős, tüzérségi alhadnagy volt Jenő herceg hadseregében. Dolgozott földmérőként, szanitécként a felső-ausztriai kolerajárványban, Algírban csatlakozott az idegenlégióhoz, de részt vett Európa első vasútvonalának építésében, a linz-budweiss-i vonal létrehozásában.
Ágnes megérkezett. Csinos harmincas, a Vogue címlapjáról, gyászfátyollal. Egy korty Perrier után fogtam csak bele. Mi sem találkoztunk már tizenöt éve. Jöjjön a keserű pirula, legfeljebb elszaladok, gondoltam.
Elmeséltem Attila hányattatásait Ausztráliában, kitoloncoltatását, pártalapítási kísérletét Magyarországon, majd egyre vadabb kalandjait drogfutárként, amikor is többször megfordult Ankara börtöneiben. A vádak egyre súlyosabbak lettek, a tét egyre nagyobb. Közben magyarországi befektetései értéküket vesztették, illetve az állam rátette a kezét Attila ingóságaira, adósságai fejében. Elmeséltem Ágnesnek, hogy a jó svádájú Attila megkopaszodott, fogai kihullottak. Mintha a falnak beszéltem volna, Ágnes csak gyűrögette a kezében tartott papír zsebkendőt. Néhol szépítettem, néhol elhallgattam dolgokat. Amikor megemlítettem a szodomiát, láttam, hogy nem hisz nekem.
Közeledett a történet vége. Nagyon féltettem Ágnest.
Lassítottam a tempón: ”És hidd el, hogy mindenütt kerestük, a nemzetközi Vöröskereszt és az Amnesty International minden mexikói és ecuadori börtönt átnézett, én pedig személyesen beszéltem a chílei konzullal.”. Rám nézett-„És?”.Elő kellett vennem a zsebemből a passzust. Most lesz vége-gondoltam. „Meghalt”. -mondtam a lehető leglassabban. ”Biztosan?” -sóhajtott fel végre először nyugodtan.


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:
UFO a liftben

Dőlt belőle a szó. Egy nagy dramaturgiai eszméről, egy nagy színházi koncepcióról. Régi álma, vágya elevenedett meg ebben az ötletben. Szomory Emil darabjáról volt szó: -,”Tehát: a kislány, aki már tizenöt éves, zárdában nevelkedik. Szerelme is van, egy huszártiszt, aki festő is. A tiszt egy poétikus alkonyatkor bemászik a zárdába, átmászik a kőfalon, és megbeszéli a lánnyal, hogy megszökteti. A lányka rááll, de megkondul az imára szóló harang, felcsendül a lányok éneke, és nincs elég ereje a cselekvéshez,. De azért megígéri a fiúnak, hogy a hársfához utánamegy. A megbeszélt helyen a tiszt egy ideig hiába várja, s mert katona és a kötelessége elszólítja, távozik. Másnap atalierjében festeni próbálja szerelmét, de nem sikerül, hiányzik a modell. Egyszerre széjjelcsapják a műterem függönyét, és ott áll a lány diadalmas szépségében. A fiatalok boldogan ölelkeznek össze, segy kedves csel után, amikor az igazgatónőt is meggyőzik szerelmükről, egymáséi lesznek.” Ugye, milyen gyönyörű? -lelkendezett az asszony, loknijait rázva.
Harminc év alatt most találkoztak másodszor. Egy magyarországi vidéki szálloda drinkbárjában adtak egymásnak randevút. Mindketten vártak erre, noha kamaszkori kapcsolatuk nem volt szerelmi. Petya, hisz kamaszkora óta így becézték a lányt, türkiz-zöld miniszoknyában, táskás szemekkel fogadta a hallban Pétert. Alakja még nem egy megtört nagymamára vallott, de sötétben sem nézték volna elsőbálozónak. Az arca, mint Jámbó Jimmyé -gondolta Péter. Az évek nem kegyelmeztek. Egyiküknek sem. Mindketten mintha saját harminc évvel ezelőtti alakjuknak lettek volna saját karikatúrái. Évfolyam-találkozón nem vettek részt, nem leveleztek, az asszony az interneten találta meg a férfi levelezési címét. A találkozót is ő kezdeményezte. Szállodai szobát vett ki. Egy koncertre jött, Mannheimből, ahol üzleti úton járt.
-Milyen helyes pincér-, Elvis Presleyre hasonlít -csicseregte Petya. Pezsgőt kért, de csak egy kis pohárral ivott, noha megesküdött, hogy pont ezt a száraz Törleyt imádja. Szoftverhamisításért a Microsoft feljelentette a cégüket, koncepciós per volt -fűzte hozzá, kis korty mögül-, három év felfüggesztett börtönnel megúszta.
-Taktikai okokból én vittem el a baléhét, a férjemmel döntöttünk így-. Elváltunk, de együtt élünk, a cégnek már vége, ma is oltári nagyokat kefélünk, csak én már nem akarok a számítástechnika nagyasszonya lenni. Imádom a tengert, a madarakat, csak nézni a felhőket, a kamaszos testű görög fiúkat azzal az iszonyatosan buta arcukkal. Élvezem az életet, a férfiakat, imádom, ahogy feláll a farkuk, csak gyerekkori szerelmemmel, Istvánnal nem enged találkozni a férjem, tudja, hogy az még mindig szerelmi ügy. Öt éve nem iszom töményt már, huszonöt éve nem cigizem. Volt egy óriási karambolom, öngyilkossági szándék volt mögötte. Utána pszichiáterhez kerültem. Öt napig meg sem tudtam szólalni, még mai is szeretem a verseket. Hogy a Gulyás Feri bácsi, a volt biológiatanárunk, 82 évesen, hogy az még milyen szép férfi! Még ma is elbűvöl a tekintete. A kamaszkori verseket olvasom tovább, amit veled is annyira szerettünk. AMWAY termékforgalmazó vagyok, csoportokat irányítok, tanítom az önmenedzselést, tréningeket vezetek, csoportterápia meg ilyenek, nem is a pénz érdekel már, csak ne kelljen számítástechnikával foglalkoznom, a férjem legnagyobb baja ez, ő még velem akar szárnyalni, de engem a tenger, a madarak, a versek, a szabadság vonz. Órákig tudok egy alpesi hegycsúcs előtt bambulni, egy reneszánsz szonettet dúdolva. Nézem a diófa lombjait egy órán át. Te nem szoktad? Olyan megnyugtató. Én szerveztem meg francia tanárunknak a búcsúztatót, egy trubadúrversekből összeállított irodalmi estet. A régi gimiben. Ott volt, Nagy Tamás, biztos emlékszel rá negyedikből, a leggyönyörűbb férfi. Tornatanár Nagykátán. Elvált ő is. Oltári jó pasas. Olyan sok haja van, mint neked. Olyan igazságtalan az élet a nőkhöz. Udvarolj már egy kicsit. Harminc év után igazán megerőltethetnéd magad, ha akkor nem tetted. Ezt most csak viccből mondtam. De ha akarod, komolyan veszed. Az unokáimnak úgysem mondom el, hogy randevún voltam.
Péter zavarban volt. Feszengett. Zavarta az anyagi különbség, az asszony gazdagsága, és az, hogy noha szerette harminc éve a nőt, de ez akkor sem volt szerelem, és most sem az. Igazából az önműködő teniszlabda és a beszélő tükör érdekelte. Hörpölgötte a konyakokat és drukkolt, hogy ki tudja fizetni. Az asszony kérte, hogy menjenek fel a szobába, pakoljanak össze, hisz át kell adnia a szobát. Este koncert lesz, arra hivatalos és utána indulnia kell vissza Pestre. A szállodai szobácskában Petya sikkangatott, forgatta magát, átöltözött, és szóvá tette, hogy Péter még soha nem csókolta meg. Péternek eszébe jutott, hogy igen, de mégis, de ezzel az asszony nem érte be.-„Az nem volt az igazi” -mondta átszellemült arccal, mint aki még nem helyezte el tétjeit a rulett-asztalon.
Előkészületként a szállodai szoba fürdőszobájában az önbizalomban gyenge Péter kettős adagot fecskendezett be lidocain -kokain-caverject keverékkel a hímvesszejébe. Titokban. Csak más félóra múltán lett igazán rosszul, a helyi kórház sürgősségi osztályán kötöttek ki. Petya zokogott. Pétert magához térítették, az ügyeletes ordított: „Legközelebb a vonat alá rakja”- de aztán gyorsan bemosakodott, mert azonnali műtéttel még menthető a dolog. A hordágyon Péter még hallotta az asszony megjegyzését a mentős-tisztről a liftben:
-Ritka jóképű férfi. Mackós, érett, jóvágású. Szeretem, ha egy férfi arcára van írva, mi történt vele. Hm, magas is, ez jó, de sajnos nem igazán az én esetem.


Kerekes tamás írásai

Kerekes Tamás:
Hősök és dezertőrök

Esett a nyári eső, amikor hazaérkeztünk Ceglédre a szüleink családi házához. Sejtettük, hogy felfordulás lesz, de erre nem számítottunk. Az udvaron, az esőben, egy ágyon, valami rongyos takaróval leborítva Édesanyánk hortyogott az esőben a szabad ég alatt.
Huszonéves lehettem, Kati, a nővérem szintén. Nyár volt. Percekig nem jutottunk szóhoz, de aztán sikerült Anyut betámogatnunk a lakásba, fedett helyre. Nem ébredt fel. Eszméletlen részeg volt. Nemrég szakadtunk el otthonról, én a fővárosban, egy könyvkiadóban dolgoztam, nővérem, pedig egy pesti kórházban orvosként kereste kenyerét. A családi ház félig kiürült, a gyerekek miatt szőnyeg alá söpört problémák, így hogy ketten maradtak kiéleződtek. Egyiküknek sem szabadott volna gyermeket vállalniuk. Nővérem és én pánikszerűen elmenekültünk aznap otthonról, egy buliba csöppentünk Pesten, a kiadói főnököm akkor ünnepelte ötvenedik születésnapját. Nagy muri volt. Fura férfi volt, rendkívül emberséges és barátságos, és nagyon halványan jelezte sokszor, hogy biszexuális. Ajándékozás előtt megkérdeztük, hogy mit szeretne ötvenedik születésnapjára és azt felelte, hogy egy jó faszt. Uram, atyám, de sok mindent nem értettem meg idejében.
Később derültek ki a részletek. Szüleink lakásában festők dolgoztak. Apu megbízta őket, azok haladtak is, az utolsó, hátralevő helységben már csak Anyu tartotta fel őket, aludt egy díványon. A festők keltegették, nem tudtak bele lelket verni, nekik sürgős volt, hogy befejezzék a munkát, a hétvégére kellett a pénz, kirakták hát az udvarra, hogy ne akadályozza őket. Erre értünk mi haza.
Rideg, puritán korban éltek, Rákosi, Sztálin, felvonulások, lódenkabát, babzsák. Apa jobban feltalálta magát, lekötötte tenger sok munkája, állatokat nevelt, teknősbékát tartott, galambokat, joghurtot savanyított, bélyegeket gyűjtött, eljárt horgászni. Módjával ivott, vasárnap egy fröccsöt. Rendkívül nagy önfegyelemmel bírt, de ha elvesztette az önuralmát, bármikor kitöltötte mérgét a családon. Igazi kannibál volt. Rabiátus és kezelhetetlen. Családunk csillagfénye a Mama volt, aki a helyi kórház egyik vezetőjeként, kihasználva nagy népszerűségét, mert imádták a munkatársai -egyengette Apám karrierjét, tompította azokat a konfliktusokat, melyeket Apám rettenetes modora okozott. Volt belőlük bőven. Családunk igazi vezetője egy időben a Mama volt, kinek fényében Apa is meghúzhatta magát büntetlenül. Ám a nagy tiszai árvíz évében Édesanyánk valami összeütközésbe keveredett a kórház igazgatójával. A családi minták, a stresszoldó-képesség hiánya, stb. állítólag odavezetett, hogy Anyánk a kórház folyosóján boros-demizsont lóbálva sétálgatott. Jobban járt, ha korkedvezménnyel nyugdíjba mehetett. Később egy bírósági tárgyalás során elmarasztalták az igazgatót, de Anyu már nem ment vissza a munka világába. Megviselte a korai nyugdíj, a pénztelenség, befolyásának elvesztése, az őt rendkívül szerető munkatársak hiánya, értelmes napi elfoglaltság nélkül a pohárhoz nyúlt, egyre gyakrabban. A családját szisztematikusan irtó Édesapám azt találta ki, hogy magukhoz veszi családunk idős férfitagját, Dezső bácsit, nyugdíja egy részéért. Természetesen az eltartást Anyu nyakába varrta, holott ő korábban sem volt tüchtig háziasszony. Most aztán cselédként szorgoskodhatott egy elviselhetetlen idegen vénember és rigolyás Apám mellett, aki természetesen éreztette, hogy mi sem tudjuk már megvédeni, a munkatársai sem, és elvesztette a korábbi befolyását, tehát Apu sem becsüli. Siralmas évek jöttek. Anyu lefogyott, borzalmasan megöregedett, ráncos lett, fogait elvesztette. Korán jött a meneopauza, bajusza, szakálla serkedt, csinossága odalett, elhanyagolta magát, bor és pisiszaga állandósult. Egy büdös, koszos, elhanyagolt vénasszony lett rövid néhány év alatt. Az ételeket összecsapta, a korholás elől a szomszédokhoz menekült, ahol kérés nélkül is benyúlt a hűtőszekrénybe alkoholért. A megváltó válás is későn jött. Apu aztán összekötötte az életét egy nála jóval fiatalabb, elvált asszonnyal, aki nemrég szült egy kislányt. Anyu hozzám-költözött. Ám még Dezső bácsi is elmenekült Apu elől.
Elköltözött.
Apu halt meg előbb. Gyomorrákját későn diagnosztizálták. A műtét és az azt követő kezelés sem segített. Fiatal élettársára és a nemrég született kislányra való tekintettel, nem terhelte rájuk haldoklása súlyát. Az udvarban, egy kamrában felakasztotta magát, az utolsó pillanatban pedig szíven döfte magát egy késsel. A temetésén patetikusan dicsérték azok, akik nem láthattak a jövőbe: milyen bátor ember volt. Noha Apám és köztem feloldhatatlan konfliktus volt, halálhírére én is gyomor és sírógörcsöt kaptam, melynek Anyu is tanúja volt. Ő éppen hasnyálmirigyrákban haldokolt. A diagnózisa után már egyetlen korty alkoholt nem ivott, noha úgy képzelem, hogy halálfélelmében, rettegésében, szorongásában legnagyobb szüksége ebben a periódusban lett volna, az alkoholra. De ő egy kortyot sem ivott többé. Aztán meghalt Kati nővérem Németországban, ő is öngyilkos lett. Néhány hét múlva Anyu követte Aput. Ő kórházban halt meg. Nem a saját kórházában, ahol vezető volt, ahol imádták. Nem akarta, hogy ennyire megöregedve, megcsúnyulva lássák azok, akik rajongtak érte. Volt egy méregdrága, elegáns diplomatatáskám, kérte, hogy azzal jöjjek be hozzá látogatóba. Az egyik látogatás után odasúgta nekem, hogy a betegtársai milyen megrökönyödve nézték a táskát, még szóvá is tették: Milyen nagy ember a fia.
Én azt hiszem, hogy az igazán nagy ember ő volt, ki jajszó nélkül tűrte a fájdalmat az utolsó pillanatig és igyekezett mindezt meghosszabbítani az érdekemben, hogy elmondhassam az utolsó pillanatig, még mindig nem vagyok teljesen árva.


Kerekes Tamás íásai

Kerekes Tamás:
A megtalált Paradicsom

Ali Ben Musztafa ópiumszívó barlangjában ücsörög sokat az a rosszarcú idegen, ki különböző, magukat régésznek kiadó, gyanús alakokkal, néhány raklap sörrel megtámogatva, a megtalált Paradicsomról, Édenkertről beszél a sűrű ópiumfüstben.
Szó van itt arról, hogy IV. Amenhotep, más néven Ehnaton azonos Mózessel, a héber nép vezérével, s a sémita Paradicsom a mai Közép-Arábiában lehetett. Vágni lehet a füstöt.
Az idegenek arról beszélgettek, hogy Hollywoodban mindent megfilmesítenek, amiben üzletet látnak, a földönkívüliektől, az űrhajókon át a Frigyládáig. Egyetlen témát azonban kerülnek: a Paradicsom keresésének kalandját.
Akinek szemmel láthatóan legjobban megártott az ópium, halkan motyogni kezdett magában: Kis töprengés után arra a megállapításra jutottam, hogy Hollywoodban nyilván rádöbbentek a felelősségre, mondván, „jobb nem piszkálni az alvó oroszlánt”. Ha a milliós közönség figyelmét felkeltenék a téma iránt, megindulna a nagy versengés a Paradicsomért: a héber, keresztény, muszlim szent helyért, egy szigorúan muszlim országban. Ezáltal Szaúd-Arábia bajba kerülne, és senki nem tudja megjósolni, hogy mindez hogyan végződne. KICSIT MÉG DÜNNYÖGÖTT ARRÓL, HOGY A TÖRTÉNELEM ANNYIRA VESZÉLYES, HOGY MAGUKAT A RÉGÉSZEKET IS MEGFIGYELIK, S FALNAK FORDULT.
Kiderült, hogy az alak könyvet írt Paul Thomas kutatásairól: (Paul Thomas: Az emberiség történetének legősibb rejtélye, A megtalált Édenkert, Magyar Könyvklub, Budapest, kötött, 232 OLDAL, 2490 FORINT.)
A törzsvendégek szerint a kutatások zöme az 1996-os évben folyt.
Az előzmények alapján kiderült, hogy az iszlám alapítója kapcsolatban állt a koptokkal, Mohamed valószínűleg látta az Édenkert közepének maradványait, Szemirámisz függőkertjei valószínűleg a Paradicsomot akarták utánozni.
A régészet Paul Thomas szerint legalább annyira izgalmas, mint Indiana Jones 23. kalandja: Brit régészek nemrégiben fölfedeztek egy mozaikpadlót Tell Amarnában, Ehnaton fáraó egykori fővárosában (aki a bibliai Mózes lehetett). Betont öntöttek alá, kiemelték az egész padozatot, és a kairói Egyiptomi Múzeumba vitték. A mozaik Ehnatont ábrázolja, amint kifeszíti az íját. A brit régészek a mozaik eltávolításával megsemmisítették az adatokat, nehogy feléledjen az Ehnaton-kultusz és a Pátriárkák völgye közti összefüggés hangoztatása.

A régészek egy része annyira megszállott, hogy körülmetélteti magát. Áttér az iszlám hitre, mindezt azért, hogy az elpusztult Paradicsomot a saját szemével láthassa, de az elborult Thomas is érdekes összefüggésekre bukkant az úgy nevezett paradicsomi állapotok és a szaúd-arábiai börtönök között, igaz, ópiumos lázálmában: Mire a régészek elérik céljukat, már szinte vágyakoznak vissza olyan, egyébként egyáltalán nem otthonos helyekre, mint amilyen egy szaúd-arábiai börtön.
A teljes terület, ahol az Édenkertet kell keresni, legalább 1400x1400 kilométer, a nehézséget az okozza, hogy a hajdani Paradicsomból nem maradt semmi mérhető, egyetlen sarok vagy torony sem, semmi.
A leletek legalább 85 ezer évesek, nem pedig 5600, ahogy a bibliai hagyománytól elvárhatnánk volna.
Ali motyogva a franciák egyiptomi hadjáratát tette felelőssé, majd a szabadkőműveseket szidta, közéjük került Herder és Goethe is.
Amikor arról motyogott Thomas, hogy London állította T. E. Lawrence-t osztrák ellenfele sarkába, mert Musil már kis híján célba ért, újra felfedezte a hajdani Paradicsomot, megfogadtam, hogy soha nem nyúlok az illatos ópiumlabdacshoz.
Azt is kinyilatkoztatta szegény, ahol az Isten megjelent Mózesnek, az vulkán volt, s ma egy egyszerű hegy, a Thadra el Bedr nevű hegy, s a későbbiekben arról motyogott, hogy újra felfedezte a Paradicsomot.
Ne nyúljanak ópiumhoz!

(korr. V. I.)


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:
A honorárium

Azt mesélik (már tudniillik Ortega Y Gasset) - a történet hitelessége persze bizonytalan -, hogy amikor az író fél évszázados pályáját ünnepelték, az Élysée-palotában rendezett nagy estélyen minden nemzet követe megjelent, hogy köszöntse a nagy költőt. Ő a nagy fogadóteremben állt, szoborszerű, méltóságteljes pózban, a könyökét a kandalló peremén nyugtatta. Sorra elhaladtak a különböző országok képviselői az ünneplő közönség előtt, és köszöntötték a francia váteszt. Egy ajtónálló érces hangon jelentette be őket:

"Monsieur le Représantant de l'Angleterre!", mire ő drámai tremolóval s égre emelt szemmel ezt felelte: "L'Angleterre! Ah, Shakespeare!" Az ajtónálló folytatta: "Monsieur le Représentant de l'Espagne!" Mire az író: "L'Espagne! Ah, Cervantes!" Az ajtónálló: "Monsieur le Représentant de l'Allemagne!" Ő pedig? "L'Allemagne! Ah, Goethe!"

Ekkor azonban egy apró termetű, tömzsi, bicegő emberkére került a sor. Felharsant az ajtónálló hangja: "Monsieur le Représentant de la Mésopotamie!"

Az író - mindeddig rezzenéstelenül, magabiztosan állt ott - erre láthatóan elbizonytalanodott. A szeme egy türelmetlen pillantással jókora kört írt le, mintha az egész világegyetemet fürkészve keresne valamit. Ám hamar jelét adta, hogy meglelte, amit keresett, és ismét ura lett a helyzetnek. S a korábbihoz hasonló patetikus hangon és semmivel sem kisebb meggyőződéssel így felelt a gömböc követnek: "La Mésopotamie! Ah, l'Humanité!"

*

Yersey. Angol fennhatóság alatt élő sziget, a la Manche csatorna területén. Anglia és Franciaország közt, ahonnan szabad szemmel látni a Whigt szigeteket. Itt élt a romantika legnagyobb önkéntes emigránsa. A száműzött 14 évesen színdarabot írt, negyvenévesen a Francia Akadémia tagja, majd főrendi tag és száműzött. Én a vizigót valutareform után követtem a száműzetésbe, melyet egy voluntarista realistának, egy exhíbicionista irrealistának tartott, de jelentősége vetekedett Aladdin csodalámpájának kikiáltási árával. A mester, Garibaldi barátja, alkotott egy tengerre néző kávéház teraszán, nagy művét kis híján húsz éve írta, benne szociológia, filozófia, történelem keveredett egy nagy, az emberiség jelenét és jövőjét is megidéző szerelmi szál segítségével, oly irodalmi vádirat volt, mely megdönthette volna III. Napóleon uralmát. Egy most érkező hajóról, napernyő alatt, két franciául beszélő, fiatal nő bámul ránk.

-Nézd azt a szakállas, öreg férfit. Azt a blőd, angol alakot. Hogy bámul és milyen suta.

Úgy érzem, otthon vagyunk Dudák, kereplők, trombiták feleselnek a vijjogó sirályokkal. A mellékutcákból a hordárok most érkeznek vissza, a postahajót várják. A kávéház személyzete fehér szakácsruhában szolgál ki, a teret kifogott társzekerek, gyaloghintók övezik. Divatos volt a tejfröccs, az angolok inkább kalóriákat ettek, mint ételeket, az emigránsok spiritiszták voltak. Nekik lelkesedés kellett. Abban azonban nem volt hiány.

Irodalmi sikerek eddig is akadtak. Hisz a vállas, szakállas Mester már fiatalon Aranyliliom -díjat nyert, ha jól emlékszem a toulouse-i Virágjátékokon, ahol virággal jutalmazták a legszebb költeményeket. 1862-t írtunk. Irreálisan vastag kéziratcsomó hever köztünk a kávéházi asztalon. Mellette bouillon (francia húsleves) A művészi kérdésekről beszélő őrülteket és emigránsokat már elvitte a komphajó, szűkszavú, racionális börzeszakértők azonban bőven akadtak. A Sturm und Drang volt a témájuk. Én a halhatatlan Amour című austro-neo-subanarchista operakompozícióm színrevitelét vártam. Kissé unatkoztam. A postahajót vártuk. Tegnap tudtuk meg, hogy a marokkói szultán kiutasította Abd el Kadert, német bevándorló, marxista csoportok telepedtek meg Marylandban, és Lincoln hiába kísérelte meg a polgárháború elhárítását. Lényegében arra számítottam, hogy Franciaország Ausztria felett aratott győzelme után amnesztiát hirdet. A krími háborúnak is vége volt. Ám sehol egy király, mint 1822-ben, amikor az író 2000 frankos kegydíjat kapott. Befut a postahajó. Jön a küldönc.

Már kezében is az utalvány. A kiadó előlege.

Victor Hugo felugrik, az összeget meglátván:

- Nyomorultak! - kiáltja, s ezt írja kéziratkötegére, cím gyanánt.

(2006. 05. 30. )


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:
Igazolatlan hiányzás

„Kiss bácsi! – Van egy jó meg egy rossz hírem, melyiket mondjam előbb? – állít be a vizitre a főorvos. A jót, kérte az öreg. – „Gratulálok, Kiss bácsi! Holnap délutántól földig ér majd a fa..a! – Jöhet a rossz hír? Azt is tudnia kell, hogy holnap térdből amputáljuk mindkét lábát.” –fejezte be az orvos a teljes informálást.
Magyarországon, ha az ember ki akar menekülni a munkaerő-piacról, ott a rokkantnyugdíj lehetősége, amit évről-évre szigorítanak. Munka nélkül az ember eltengődik segélyen, ami a hideg vízre is kevés, vagy szaladgál orvostól-orvosig papírokért, hátha olyan betegséget állapítanak meg, ami munkaerő-csökkenést jelent, s jöhet a rokkant-nyugdíj. Igaz, évente behívhatják az embert orvosi felülvizsgálatra, mintha arra számítanának, az ember lába újra kinő. Amikor tehát nagyon szorult helyzetbe kerültem, arra gondoltam, hogy az első kínálkozó alkalmat megragadom a munkára. Így kerültem kb. hat évvel ezelőtt egy majdnem teljesen cigányok, azaz romák lakta faluba, Tiszaburára, az abádszalóki Tisza-tó mellé. Már jártam ott, a felvételi elbeszélgetésen, egy decemberi hétköznapon. Magyarországon tanárként elhelyezkedni csak nyáron, és egy-két szerencsés esetben a téli szünidő alkalmával lehet. Ám, ha a munkaviszony februárban szűnik meg, számíthat rá az ember, hogy legközelebb tanárként csak szeptemberben dolgozhat: ha szerencséje van. A munkakört elfogadtam. Szolnokon laktam, a város olyan messze volt Tiszaburától, hogy a megoldás, hogy reggel busszal, vagy vonattal, kocsival érjek be, lehetetlen volt. Ám, ígértek szolgálati lakást. Szombat-vasárnap összecsomagoltam, hétfőn, hajnali háromkor fölébredtem, teljes menetfelszerelésben, sportkerékpárral, hátizsákkal, elindultam. Előbb a szolnoki, hajnali vonatot kellett elérnem. Onnan Kisújszállásra vitt az út, ott megint át kellett szállnom, s reggel fél hétkor landolhattam csak a metsző, fagyos szélben az abádszalóki vasútállomáson. Ám várt még rám 12 kilométer a fagyos, hajnali ellenszélben, amit kerékpárral, málhával kellett megtennem. Fogcsikorgatva tettem meg a távot, s reggel fél nyolckor landoltam az első munkanapomon a tiszaburai általános iskola előtt. Lejelentkeztem főnökömnél, és jöhetett az első óra. Átfagyva bújtam a kályhához, az első órán el sem tudtam moccanni tőle. Egy-két érzékenyebb cigánylány el is sírta magát. Ők ugyanis éhezni éheztek, de fázni soha nem fáztak. A gyerekekkel ebédeltem. Az utolsó órán az éhségtől egymás után szédültek ki a padból. Vízzel próbálták becsapni farkaséhségüket. Többen annyit ittak, hogy sugárban hányták ki a több liter vizet. Utolsó pénzem elment a vonatjegyre, vettem egy hétre való kávét, cigit. Menekülni csak előre lehetett, maradnom kellett, hisz az iskola ebédet biztosított. Hetekig azon a napi egy ebéden éltem. A gyerekeknek is feltűnt az új tanár bácsi, aki négy tányér levessel indított. Csúnyán lefogytam, de kitartottam az első fizetésig. A meglepetések folytatódtak. A szolgálati lakásban nem volt víz, villany, fűtés. Kitört ablaktábláin befütyült a szél, és egész éjjel csapkodta az ablakkereteket. Az iskolából – amit fűtöttek –, délután ötkor rúgtak ki, s utána rendszeresen haza kellett mennem a csikorgó fagyba. Még arra sem volt pénzem egy darabig, hogy lefekvés előtt megigyak egy-két deci bort. Tanítványaim hajléktalannak tartottak, egy kis faluban semmi nem titok. Látták ugyanis, hogy az előttem lévő ház kéménye is füstöl, a mögöttem lévőé is, csak az enyém nem, soha. Mivel hátizsákkal jártam, azt hitték, hogy esténként bekerékpározom a fűtött abádszalóki vasútállomásra, és ott éjszakázom. A megoldás prózai volt: ahogy az iskolát bezárták, még a délutáni szürkületben hazaindultam, gyalog. Otthon bekapcsoltam egy zsebrádiót, bebújtam egy hálózsákba, de hálózsákostul még beszuszakoltam magam egy másikba, úgy derékig, aztán csapkodhatta a szél az ablakot, nem fáztam. A hideg reggelek mezítláb a fagyos padlódeszkán cudarok voltak, míg fel nem öltöztem, de reggelenként siettem be az iskolába melegedni. A szolgálati lakáshoz tartozott egy gyönyörű magyar vizsla, melynek a kutyaházát odaépítették az ágyam melletti falhoz. Éjjelenként arra ébredtem, hogy megjön a kutya, és lefekszik a vackára. Irigy voltam rá, hogy nem fázik, mindent megtettem volna, hogy becsalogassam, és velem aludjon, melegítsen, de semmivel nem tudtam rávenni erre. A barátnőmtől kaptam egy csomag gyertyát, hogy azzal világítsak. Másfél méterre tettem magamtól a sötétben, hogy még véletlenül se gyulladhasson fel a takaró. Reggelente csodálkozva láttam, hogy olyan helyeken is gyertya-csöppek voltak, amik messze voltak a gyertyától. Tavasz lett, amire rájöttem a dologra. A szétlapult viasz-csöppeknek nézett foltok valójában a fagytól elpusztult békák voltak, akik feljöttek a padlóhasadékból, aztán a rettenetes hidegben megfagytak. Ez a betyárélet addig tartott, míg meg nem ismertem lakótársamat, aki igazából nem lakott velem, barátnőinél húzta meg magát. Egy reggel találkoztam vele, egy buliból iskolába ment, és megállt a saját szolgálati lakásánál: hányni. Én is ott voltam. „– Hányni jár beléd a lélek” – mondtam neki, és összebarátkoztunk. „Vodka, sör” – mondtam neki este. Hógolyónak neveztem el, és aztán elindultunk a cigánytelepi kocsmába, amelynek környékén a rossz nyelvek szerint nemcsak lódögöt esznek, hanem embert is. Hógolyó leszakadt, azt mondta, hogy húsz perc múlva jön, addig üljek le egy asztalnál, s ne válaszoljak semmire. Négy óra múlva került elő, kissé rettegett, hogy addigra megbicskáznak. Arra érkezett, hogy egy ősz, szurtos, pipázó, hetvenes cigányasszonnyal, aki csutoráját ki sem vette szájából, angolkeringőzöm az olajos padlójú kocsmában.
Lassan jobbra fordult a sorsom. Megjött a fizetésem. Az első weekendet Hógolyó egri feleségénél töltöttük. Ott találkoztunk két csodaszép kislányával. Másnap mentünk Recskre, oda, ahol az a híres kőbánya volt, ahol Faludy György költő is raboskodott. A másik feleségnél nyolc gyereket és irtózatos nyomort találtunk. A szegény emberek befogadóak. Volt valamicske kis pénzem, Tiszaburán nem voltam egyedül, hívtak a kollégák ide is, oda is, ráadásul tavaszodott, nyíltak az ablakok, s ahogy egyik kocsmából ki, a másikba besétáltam, ki-kiabáltak a romák nekem az ablakon át: „Gyüjjék be Tanár úr! Kisült a bodag.” A bodag az egy lángoshoz hasonlító tésztaétel volt. Kezdtem magam elfogadhatóan érezni.
Aztán otthagytam a falut és az iskolát. A magyarországi bűnügyi hírek, rendőrmagazinok vezető témája lett egy megoldatlan bűnügy. Ma is rejtély még.
Hógolyó, egy nála húsz évvel fiatalabb fiúval, autóstoppal indult haza Egerből, Recskre. Kettéváltak, hogy külön-külön nagyobb esélyük legyen. Hógolyó hazaérkezett, a barátja azonban sosem. Ellenben néhány nap múlva, csomagot kézbesített neki egy ismeretlen postás, a küldeményben, amit a háza kilincsére akasztottak, egy nejlonzacskóban a barátja levágott jobbkarja volt.
Azóta nem jártam Burán.

(korr. V. I.)


Kerekes Tamás írásai

Kerekes tamás:
A Mark Twain Klub titkára jelenti
marlonbrandy

A cápa, mint médium

Az ausztráliai Sydney kikötőjében nyüzsögnek a legszebb emberevő cápák. Vannak, akik abból élnek, hogy eladják a cápákat a kormánynak, hiszen az fizet érte. Minél nagyobb a cápa, annál nagyobb a jutalom. Nemcsak a jutalmat kapod meg, hanem mindazt, amit a cápa gyomrában találnak. A cápa a leggyorsabban úszó hal. A leggyorsabb gőzös is siralmasan elmarad mellette. Amellett nagy csavargó, messze elkujtorog az óceánokon. 1870-ben egy idegen fiatalember érkezett Sydneybe. De mivel nem volt ajánlólevele, állást sem kapott. Nem kedvezett neki a szerencse, végül már éhezni kényszerült. De kenyere és szállása sem akadt. Egy hajnalban messze a város határában találta magát, céltalanul bolyongott a kikötőben. Amint egy cápavadász mellett elhaladt, az felnézett rá, és megkérte, hogy tartsa egy kicsit a zsinórt. -Rendben van, de mit ad? -kérdezte a fiatalember. -Neked adom a cápát, ha fogsz egyet -válaszolta a halász. -Meg is eszem mindenestül, kérem a zsinórt - mondta a fiú. Váratlan kapás jelentkezett, a halász biztatta: húzd már, húzd csak, és már szárazon is volt. Szokatlanul nagy cápa volt-„teljes tizenkilenc láb hosszú”, mondta a halász, amikor késével felhasította. -Na, most rabold ki fiatalember, amíg én új csalétket hozok a kosaramból. A cápa hasában rendszerint van valami, aminek érdemes utánanyúlni. Látod, megfordítottad a szerencsémet. Remélem, a magadét is. -Az se lenne baj, arra ne legyen gondja. Csak hozza a csalétkét! Én addig kirablom a cápát. A fiú gyorsan elszelelt, még a nyolcvan shilling jutalomra sem tartott igényt, ami a cápáért járt volna. Visszament a városba, útközben mélyen elgondolkodott. Pillanatra megállt a legjobb vendéglő előtt, aztán a ruhájára nézett, s egy talponállóban reggelizett. A visszakapott pénzre nézve megjegyezte, hogy ebből nem vehet magának jobb ruhát, aztán továbbment. Fél tízkor Sydney leggazdagabb gyapjúügynöke reggeliző-szobájában ült otthon, reggelizett és újságot olvasott. Egy cseléd bedugta a fejét, és így szólt: -Egy alkonyi madár áll az ajtó előtt, és az úrral akar beszélni. -Minek hozol nekem ilyen üzenetet? Küldd a dolgára! -Nem akar elmenni. Próbáltam -válaszolta a szolgáló. -Nem akar elmenni? Nahát ez-szokatlan. Akkor két dolog lehetséges, vagy figyelemreméltó ember vagy őrült. Őrült? -Nem, nem látszik annak-hangzott a felelet.- Azt mondja, egész nap itt fog állni, ha nem beszélhet az úrral. -Hát vezesd be, adta meg magát a kereskedő. És gyorsan megadta a kezdő hangnemet:- -Mit akar?- Százezer fontot, hangzott a magabiztos válasz -Mégis tévedtem, mondta magában a kereskedő -Mondja, kicsoda maga? -kérdezte.

-Cecil Rhodes.

-Nem emlékszem, hogy valaha is hallottam ezt a nevet- No hát-csak kíváncsiságból kérdezem, mi jutott eszébe, hogy ilyen fura kéréssel forduljon hozzám? -Az a szándékom, hogy százezer fontot szerzek Önnek, s ugyanannyit magamnak két hónap múlva. -Beszéljen bátran, mi a terve -biztatta a kereskedő. -Meg akarom venni az egész gyapjútermést-kéthavi szállításra. -Micsoda? Az egészet? –Az egészet. -Úgy látszik, még mindig érhet meglepetés. De hát mit beszél maga? Tudja, milyen értékű lesz a termésünk? –Kétmillió fontsterling-talán egy kicsivel több -válaszolta a fiú. -Hát a stat5isztikát mindenesetre jól tudja-gondolkodott a kereskedő. -De tudja-e, hogy milyen margóval jár a kéthónapos határidőüzlet? -Azzal a százezer fonttal, amivel idejöttem-válaszolta az ismeretlen.- Megint igaza van. Igazán szeretném, ha volna ennyi pénze, csakhogy lássam, mi lesz ebből. És, ha megvolna, mit csinálna vele? -kérdezte a kereskedő.- Két hónap alatt kétszázezret csinálok belőle- hangzott a magabiztos felelet. -No de miért vásárolná meg az egész termést és miért keresne vele ennyit-. tört ki a kíváncsiság a kereskedőből. –nem gondolom, tudom-hangzott a válasz.- Most beszéljen határozottan. Honnan tudja? Kérdezte a kereskedő. –Mert Franciaország hadat üzent Németországnak, s a gyapjú ára 14 százalékkal fölment Londonban és még emelkedik.

-Úgy? Igazán? Na, hát most megfogtam magát! Ilyen mennykőcsapásra, mint ez, fel kellett volna ugranom ültömből, de mint látja, meg sem mozdultam, hiszen olvastam a reggeli lapokat. Megnézheti, ha akarja,. A leggyorsabb hajó tegnap este tizenegykor érkezett meg, ötven napja hagyta el Londont. Minden hír, amit hozott, itt van nyomtatásban. Szó sincs háborús felhőkről, s ami az angol gyapjút illeti, nos ez a leglanyhább cikk az angol piacon. -Most magán a sor, hogy fölugorjék. Miért nem teszi? -Az én hírem csak tíznapos -válaszolta a fiatalember. -Ó, Münchausen, hallod ezt a bolond beszédet, Honnan szerezte?

-Egy cápa gyomrából.

-Rendőrséget, puskát! Ó! Verjétek fel a várost. Elszabadult a bolondokháza! Valaki egy cápát küldött Angliába piaci jelentésért?

-Nézze, ha bebizonyítja, amit mond, én összeszedem a pénzt, akár a kétszeresét is, ha kell, és megfelezem magával a nyereséget, de Önnek meg kell mutatnia a Times tíznapos példányát!

-Itt van -s azonkívül ezek a gombok, meg egy jegyzőkönyvecske: annak az embernek a tulajdonai, akit a cápa elnyelt. Kétségkívül még a Temzében nyelte el, ugyanazon a napon, mint a Times, német nyelven azt mondja:” A hadüzenet következtében ma elutazom Németországba, hogy életem hazám oltárára helyezzem.” A lehető legtisztább németséggel írja ez a hazafias lélek. Hogy még aznap harcba indul. El is indult, de a cápa bekapta szegényt.

-Kár érte! A gyásznak is megvan a maga helye, de arra még ráérünk. Most sürgősebb dolgunk van. Lemegyek a városba és felvásárlom a termést. Két hónap múlva, amikor szállítaniuk kell majd, azt fogják hinni, hogy a mennykő csapott beléjük. De hát a gyásznak is megvan a maga ideje, ezt az esetet a másikkal gyászoljuk meg. Most jöjjön, elviszem a szabómhoz! Mit is mondott, hogy hívják?

-Cecil Rhodes.

-Nehéz megjegyezni. De azért azt hiszem, egyre könnyebb lesz, ha az ember életben marad.

A halászok azóta a legfinomabb birkahúst teszik a horogra, ennek hírére a cápák összegyűltek és a cápatenyésztés lett a legeredményesebb kereset a kolónián-Cecil Rhodes után.

A történteket sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.

marlonbrandy megbízásából a:
Kerekes Communication’s


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás
Dr. Frank Einstein kézre kerül

A matematikai logika harminckét éves tanársegéde, épp a legfontosabb időszakban, a Kripke-féle lehetséges világok szemantikájának egyetemi előadásai alatt érezte az első nyilallást a bordái közt. Kollokviumaiban, mellyel joggal szerzett népszerűséget elsősorban a vidéki csitrik között, éppen Russel logikai atomizmusával szakított, ami momentán azt jelentett számára, hogy megkeresse a nyelvhasználatnak azt módját, ami kizárná az értelmetlen kérdéseket. Azt kérdezni, hogy "mi egy szó jelentése" ahhoz hasonlít, mintha megkérdeznénk: "hogyan léphet egy sakkfigura". Ehhez hasonlóan a szintaxis szabályai állapítják meg, hogy a szavak milyen kapcsolatba léphetnek egymással. A szó jelentését- idézte Nyíri Tamást-nem egy tárgy észbeli megragadását jelenti, hanem azt, hogy használni tudjuk megfelelő összefüggésben. A szó jelentése használatával azonos, de nem annak az összefüggésnek az értelmében, ahogy kijelentette George Friedrich Hegel, hogy a dolog, magával a dolog történetével azonos, noha mélységesen tisztelte Hegelben a francia forradalom megünneplésére májusfát ültető fiatal zsenit. Frank Einstein aznap este lázat érzett, fájdalmat köhögés közben, a hársfák alatt csinos barátnőjével meghűlt tanár alaposan megbetegedett. Néhány napig, mondta az orvos, tanításról szó sem lehet-jelentett ki, és becsukta ódivatú orvosi táskáját. Három nap fekvés elég volt, hogy inhalálással, lázcsillapítókkal, modern köpető és köhögés elleni szerekkel sikeresen megküzdjenek a tüdőgyulladásal, ám a lábadozás elhúzódott. Frank otthon mesefilmeket nézett, a hatvanas évek jazzfesztiváljainak kábulatában kardamóm- maggal ízesített kávét szürcsölt, és kísérletezett, hogy pótolhatja-e articsókával-e a spárgát. Gombafelfújtja jól sikerült, és sikerrel pácolt mézzel és coca-colával vesét, amikor úgy érezte, már nem maradhat az egyre szűkebbnek vélt falak közt. Este elindult megkeresni barátnőjét. A távolság nem volt nagy, az étvágytalanságtól, fekvéstől legyengült tudós léptei kezdetben bizonytalanok voltak, de mire az Éva közelében lévő felüljáróhoz ért, már magabiztosabban szaporázta. Az úton át lehetett menni gyalogosként is, ha nem volt forgalom, de fölé is terveztek egy gyalogosfeljárót, harminckét lépcsővel- A tüdőgyulladását maradéktalanul még ki nem hevert Frank, a rövidebb utat választotta. Alul akart átmenni. Ott két poszt, közeg, egyszóval hatósági személy várta. A számonkérés udvariasnak indult. A rendőrök azt kérdezték, hogy azért nem ment a lépcsőn Frank, mert beteg? Frank, aki gondolatban épp azzal a problémával viaskodott, hogy egy és ugyanazon hangalakot- mondjuk a "rész" szót másképp használják a bútorszállító munkások, és másként az atomfizikusok. Frank, miközben arra gondolt, hogy az analitikus filozófia, a bécsi kör joggal különbözteti meg a nyelv különböző rétegeit, igennel válaszolt. Beteg, tüdőgyulladása van, magyarázta készséggel és pedagógiai áhítattal a két rendőrnek. A rendőrök ezt másként értelmezték: a gyanúsított tagadott és ellenállt. Iratait kérték. Hogy Frank Einstein az egyetem kollégiumában lakhasson egy drága albérlet helyett, az egyetem azt íratta bele a személyi okmányai "foglalkozás" rovatába, hogy "nevelő tanár", mert ezen a jogcímen már törvényesen is aludhat a kollégiumban. A papírokat vizsgálgató rendőr egyszer csak csuklott egyet, elfordult és elhányta magát. Frank a szagnyomokból ítélve szatmári szilvapálinkára, búzasörre és egy kis, rossz minőségű ginre gondolt, mely, mint utóíz uralta a szagorgonát, mint a füstíz egy márkás, tőzegen érlelt, nemes skót whisky illatát. Innentől kezdve az elokádás inkább a kaszárnyák csuklógyakorlataira felhívóra emlékeztetett, s a reszkető kezek lassan elkezdték megírni a feljelentést, melynek helyszíni bírsággal sem lehetett elejét venni, ha átgondoljuk az ügy társadalomra való veszélyességét. A nyelvfilozófia valószínűleg más iskoláiban kiképzett rendőrök a "nevelő tanár" kifejezést a feljelentés szövegében "szerelő tanárként" definiálták(ezután Frank még hosszasan tűnődött a jelentés jelentésén), de a a bírósági ítélet végül azért büntette meg több ezer forintra, egyhavi fizetésének mértékére, mert" az előállított személy nem tudta okmányokkal igazolni magát." Kétoldalú szabálysértés, gondolta frank és folytatta munkáját az egyetemen, mint eddig. Komor felhők gyülekeztek azon a hajnalon, amikor egy reggel, még a mindennapi kocogás előtt, észrevette, hogy kocsiját ellopták. A kis bogárhátú Volkswagen nagyon a szívéhez nőtt, és most Frank ment feljelentést tenni. Az idő eközben múlott, néhány hónap és itt a zimankó, de sikeresen haladt előre, hogy diákjainak bebizonyíthassa, hogy a modern tudománynak égető szüksége van a világnézeti szintézisre.

A rendőr-főkapitányságtól érkezett első levél, még csak tanúként idézte be a fiatal tanársegédet. A szokásos igazoltatási procedúra után Franknek meg kellett volna neveznie a tolvajt. A szigorú főhadnagy még azt is hozzátette, hogy ha ezt nem teszi, a nyomozást, bizonyítékok hiányában azonnal felfüggesztik. Az ominózus eset óta az egyetemre gyalog járó Franknek feltűnt, hogy a kétméteres, háromajtós szekrényre emlékeztető, tarkopasz, pénzbehajtással és csuklótöréssel foglalkozó szomszédja vezeti mostanában kocsiját, még arra sem ügyelve, hogy a rendszámot kicserélje. Tétován megnevezte. Eljött a tél, s a kerületi rendőrkapitányság kiértesítette Frankot, hogy az első meghallgatás nem sikerült, mert a gyanúsított Tunéziában nyaralt. A második levelet már a következő év tavaszán kapta, amikor már el sem költöztek a gólyák és az idő egy lábbal az előírt előtt haladt. A második tárgyaláskitűzött időpontjában a gyanúsított Dubai-ban nyaralt, majd átruccant Korzikára.

Frank élt a gyanúperrel. Megkérdezte, hogy mi történne, ha ő, a feljelentő hiányozna a tárgyalásról. Széles mosollyal közölte vele a nyomozást vezető rendőrtiszt, hogy akkor "természetesen előállítjuk."


Kerekes Tamás írásai

A tengerben úszóversenyt rendeznek. A cápa érbe elsőnek, de a

REMÉNY hal meg utoljára.


Kerekes Tamás:
Erősebb a halálnál

– Ich bitte zweitausend Bier! – mondta Lángoscsillagnak Bazalt.
– Közönyöm szépen – mondta Aranyalma, aki látta még Sikorkskit. Bazaltot (buta volt, mint a kő) nem lehetett leállítani: – „A pápa halála megrázta Itáliát” – mondta olaszul, miközben Szivornya szinkron tolmácsolt – Olaszországban földrengés volt. Egy ember meghalt.” Ági, Enikő mosogattak, vizslák hevertek az ivóban, és dübörögve szólt a Cranberries, meg a Dire Straits.

– A távolságot, mint üveggolyót tényleg megkapta, mormogta maga elé Dupla.
– KisBalázs köszönőember lett egy amszterdami bankban, hiányzott ez nekünk, mint mókusnak az erdőtűz – nyitotta meg az emlékek sorát Tibi. Édesanyja hívő lett, mondta mentegetőzve a vidéki arszlán –, mindig azt mondogatja reggelenként nekem a konyhában: „Istenem! Istenem! Már megint berúgtál!” – panaszkodott Tibi, s így folytatta: – Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftaustellung még szebb, aztán ellágyult. Amennyiben egy papakompakt tér disszipatív szeparátrixairól kiderül, hogy azok nem lineáris bifurkációk és attraktorok szubdirekt beágyazásai – még hacsak izomorfizmusok erejéig is –, akkor annak trajektóriái diffeamorf módon determinálják az ítéletkalkulust, de ez még nem axiomatizálja a Hiébert-féle álteret. Ebbe kapcsolódott bele Timur Link. A két világháború közti, és azt megelőző békeidő elismert kártyása, lóverseny-fogadója, szerencse-játékosa, – az íróknak – is adakozó Gróf Szemere Miklós volt, kinek többek közt Krúdy állított emléket a Vörös postakocsi-ban. Szemere eltartott egy – szerencsés esetben is csak másodvonalbelinek mondható – szubrettet, ki az ő pénzén nagy házat vitt. Szombat délután tejeskávé, kuglóf várta az éhenkórász skriblereket. Szemere 1918-ban meghalt, az őszirózsás eseményektől teljesen függetlenül, békében, ahogy csak a legnagyobb háborús bűnösök tudnak. Teljes vagyonát nem hagyta a művésznőre, de halála után is tartott az apanázs, a könnyed tollú novellisták tovább kavargathatták a melange-ot. Ám a kisasszony is meghalt, Szemere halála után nyolc évvel. A temetésen 10 aranymentés gyászhuszár állított be egyenként, mindegyikük kezében egy koszorú. Mindegyik koszorún ugyanaz a felirat: „Síron túli hűséggel: Gróf Szemere Miklós”


(korr. V. I.)


Kerekes Tamás írásai

Kerekes Tamás:
A szeizmikus vibrátor

Péter csikorgó kulcsával ajtót nyitott. A felhők szélén vihogó kerubok, kíváncsi arkangyalok lesték a középkorú férfi elkeseredett zihálását. Sárkányölő Szent György feszülten figyelt.
– Ki vagy? – kérdezte Petrus.
– Frederick Forysth vagyok, Andy Webber barátja.
– Szóval maga az. Már várják. Lucifer nagyon dühös az Éden kalapácsa miatt. Még ilyen marhaságot?
– Kérem az nem én voltam. Az Ken Follett. Én olyan istenes énekeket zengtem, mint az Ikon
c. regény /Reader ’s Digest, Budapest,1998/.
– Nézze, van még egy hely a vajákosok közt a Purgatóriumban, a magafajta panteistákat szoktuk odatenni.
– És akkor de Sade miért élvezi a szeráfok zenéjét és a Mindenható végtelen kegyelmét?
– Ja, barátom! – sóhajtott a Mennyország őre –, amikor az Ő regényeit olvasták, akkor mindenki az Úrhoz imádkozott, amikor a maga regényeit, akkor mindenki a körmét rágta. De lenne még egy jobb helyem, a hermeneutikusok és a dekonstrukcionisták közt a posztmodern vonalon. Jobbat nem várhat. Barthelme, Barthes, Derrida, Gadamer – csak elég jó társaság magának a tisztítótűzben.
– No és Ken Follett?
– Az más hatáskörbe tartozik, egyrészt ugye megírta a Katedrális-t. Istennek tetsző munka. De ő áttért a mohamedán hitre, és most fedetlen keblű hurikkal cicázik, és ha hinni lehet ezeknek itt – mutatott rá a vihogó szeráfokra –, most Allah paradicsomában vedeli mértéktelenül a mézízű sörbetet.
– Nézze Atyám, én a torkosság bűnébe estem. Bevallom, elkövettem bestsellerlistákat vezető politikai thrillereket. Mindvégig Isten katonájának éreztem magam, mint Isten ökle.
– Az Úr nevét hiába a szádra ne vedd Frederick ! – dühödött be az Öregúr.
– De hát a Játszma c. novellám /magyarul kétszer is megjelent, először a Szukits Könyvkiadónál, 1998-ban, majd 2OO2-ben is Budapesten/, főszereplőjét, azt a bírót, igen, azt a Comyn nevezetűt, épp az Önök kedvéért Európa legrégebbi keresztény államába helyeztem, Írországba, Szent Patrick védőszárnya alá.
– Arra a történetre gondol kedves Forsythe, amikor – babrált kulcsával Péter – egy ír bíró tárgyalásra készülve, a vonaton találkozik egy pappal és egy O’Connor nevű férfival, és ötven fontot veszt az árvaház javára, amit végül is nem a pap, hanem Frankie O’Connor nyert el tőle.
– Hát persze – könnyebbült meg az író. – Az árvaház javára.
– Igen, csak épp az árvaháznak nem volt betétszámlája, és a bíró a papnak bemutatóra szóló csekkel fizetett. Ez még semmi. A tárgyaláson a bíró épp a vonatbeli útitársa, Frankie O’Connor ügyében kell, hogy ítélkezzék, s a vád hamiskártyázás. A történet már ismerős. A vonaton egy gazda vesztett 62 fontot, amit egy texasi farmer nyert el tőle, Frankie társaságában.
– Igen.
– És Ön felmentő ítéletet hozott.
– Igen.
– Épp ez a baj. Hisz a vonaton levő pap és a texasi farmer ugyanaz a személy volt.
– Uram, ezt magam sem gondoltam előre.
– Maga ebben a novellában lejáratta a klérus képviselőit, s a Császár c. novellája, igen, arra gondolok, amelyben Ön megírta Hemingway Öreg halászának novella párját, tudja, ahol az a csattanó, hogy a nagy halat a banktisztségviselő nemcsak kifogta, hanem el is engedte, azért, hogy a többi szegény helybéli halászember még egyszer kifoghassa. S az a ronda csattanó, hogy otthagyja az unalmas feleségét, és a kisstílű bankári állását, és tengeri halász lesz a szigeteken. Ez család elleni vétek! Ezt Maga nagyon jól tudja! Hiába írja magáról több kiadó is, hogy írásainak tárgya legyen akár kegyetlen gyilkosság, a bizalommal való visszaélés vagy a vérfagyasztó véletlen, Forsythe írásai mindig letehetetlenek, a részletek pedig hajmeresztően hitelesek, élet-, vagy éppen halálszerűek. Még hogy Ön a feszült és szívszorongató izgalom mestere? A Manhattan fantomja c. kötetéért külön számolunk. Nincs feltámadás, érti? Nincs feltámadás Forsythe! Maga rossz regényíró, de páratlan novellista. Ez az Úrnak is kedves. Lenne is egy príma kis hely nálunk, havi fix meg minden, felhőutazás, egész közel a mennyei trónushoz, de csak akkor, ha visszamegy, és hoz majd valami eredetit. Tudja, mint a kolléga, az, aki Assisi-be való, aki összehozta azt a finom kis Naphimnuszt, meg azt a könnyed kis prédikációt a madarakhoz, meg a gubbiói farkashoz, akkor majd jár a szolgálati felhőutazás, de kérem, nem olyan munkát várunk ám, mint az a Lillaházy, a harmonikus Elcselesztájával, mert azt a purgatoristák olvassák, azok is mellékbüntetésből.

(korr. V.I.)



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör