Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

B. Huszta Irén - Bemutatkozom

"...az izzó nap öröktől fogva bennem van
világol sötétben, melegít ha fázom..."

bemutatkozom >>>


B. Huszta irén versei

B Huszta Irén:
A dal halála

voltál te s én voltam külön
üldögéltüng egy-egy kövön
jött a tél és odafagytam
nem ismertél és nem bántam

tavasszal nyílt az orgona
kiengedett lelkem fagya
madarakkal énekeltem
te is meghallottad versem
megtetszett neked a dalom
melybe mindig szívem adom
elhitetted megszerettél
csábítottál hízelegtél
együtt kezdtünk énekelni
dalunkba szívünket szőni
eljött a nyár izzó napja
szerelmemet fölgyújtotta

mikor gazdagon lobogott
a te szíved kacsintgatott
azonnal egy másik felé
szószirmot szórsz lába elé

engem félretettél nyomban
várjak csöndben egy sarokban
üljek le egy szürke kőre
s hogyha szerelmet kapsz tőle
elfeledjelek örökre
nem kellek már én ökörke

ülhetek tovább a kövön
s ha a tél hidege megjön
ismét oda is fagyhatok
hisz oly keveset adhatok

néhány közös dal emléke
lelkem lobogó szerelme
s a te hűvös búcsúcsokod
merülhet csak feledésbe
melytől a vers meghalt bennem
s én is követem a versem

és most forró kövön ülök
fájdalomtól megkövülök


B.Huszta Irén versei

B. Huszta Irén:
„…Hit,remény, szeretet…”

Amikor csekélyszik szívemben a remény
Egy ég-küldte angyal mindig nyújtja felém
Szerető karjait. Szárnyára emel,
S repít a boldogság felhőjébe, fel…

Már-már újra rág belül a jégfogú magány
Mindenki kerül a Földön, s égen is talán…
Ám szól a telefon, s jön a jó barát,
Hol egyik, hol másik, s lelkem festik át.

Váratlan kiadás csapolja meg tárcám,
S hirtelen odalesz létbiztonság-álcám…
Kétségbe esnék, ha lenne rá erőm!
Hol a szükség, oda segítség is jön.

Gyakran föladnám már egész életemet.
Ború, kín, és keserv, hogy éljek veletek?
Ilyenkor süt ki a Nap, s ragyog le rám,
Hályogom lehull, és tisztán látok már.

A Nap fénye árnyak mögül is melegít,
Szerető ölelés szögletet kerekít,
Rányitja szemem a kis ibolyára,
A Teremtés összes csoda-dalára.

S amint hallom a tavasz suttogó hangját,
Szívemben remény virága tárja szirmát,
S újra tudok hinni boldog percekben.
Áradó fény fátyla lelkünkre lebben…


B. Huszta Irén versei

B. Huszta Irén
Szalon-zene

Ha vastag a tárca
jöhet is egy tálca
bár az itt csak álca
hiszen ott a bárca

Ha van pénzed elég
mire e csonk leég
vágyad is kielég-
ül – s csillagos az ég

A kövér hold lefogy
a te tárcád kifogy
pedig azt hitted hogy
a nő eléd lerogy

A nap fennen ragyog
tehetséged dadog
szavad is csak gagyog
de veszni nem hagyod

A prostit – a szalon
muzsikálja dalom
halkan szól a falon
át – s lőtt lyuk az agyon


B. Huszta Irén versei

B. Huszta Irén:
Földi pokol

Az ég dörög
A kín röhög
Merő sötétség a város
A szél süvölt
Az én üvölt
Velem a semmi határos

Felhő szakad
Folyó dagad
Lelkemet elönti a sár
A genny fakad
Romon szalad
Életet s házat visz az ár

Megint esik
Hollók lesik
Elöntött földön a dögöt
Nem feledik
Hírül viszik
Látják bennünk az ördögöt


B. huszta Irén versei

B. Huszta Irén:
Az én világom

én csak itt ülök és semmi gondom
tán egyedül csak a nagy magányom
életképtelen énem létének peremén
kezem egész nap gépem egerén
játszik
s látszik
nincs gondom kenyérre s borra
erre a korra
sem étrem még meg
s nem értem
hogy e való
s valószerűtlen virtuális világ
hogyan pótolhat tücsköt s muzsikát
honnan s miből szít szenvedélyt
s hogy teremt annyi szenvedést

nézem a monitort
megannyi porszemnyi pont
jeleníti meg
s jelenti világomat
melyből egyedül az érintés hiányzik
mégis úgy látszik
teljes
hisz itt szunyókál e lap sarkában
egy macska

újra katt és odébbáll
átadva helyét a csevelynek
melyben ugyanúgy kavarnak-kevernek
születnek és halnak szerelmek
mint valós pletykák során
hús-vér emberekben
vagy talán mégis inkább ál-
lobogások
és nagyon is könnyes zokogások

s íme az átfedés
a fájdalom
mely rést üt virtuális világom
teljességének látszatán
én csak itt ülök és semmi gondom
tán egyedül csak a nagy magányom
életképtelen énem létének peremén
s amint székemet odébb gurítom
a rég-tudott esélytelenség nyugalmával mondom
magamnak
mindegy hisz ez is
az is csak illúzió
de ne fájjon végre
ami jó


B. Huszta Irén versei

B. Huszta Irén:
Alig (várt) szonett


Sötét az éj és nincs, aki vár rád…
A hold is elbújt a felhők mögé,
S te nem hatolhatsz a mélység fölé!
A napfény már csak csacska ábránd…

Bőröd didergi a homálynak álmát,
Tél hidegében reszket magányod –
Nem suttogja senkinek hiányod,
Hogy egyetlen vagy. Már nem is bánnád…

Ám nem feledett el a teremtő,
Szíved mélyén zeng lágyan a harang
Várakozásodban egyre tisztább

Hangja. Újra és újra születő
Szeretet fényében füröszt alant
Kit Ő küldött magányodért hozzád


B.Huszta Irén versei

B. Huszta Irén:
Elhagyatva

magány nyújtózik az ágyamon.
gúnyos vigyorral méreget…
majd fordul egyet arccal felém,
s szemembe köpi vétkemet.
kérdi – te akarsz költő lenni?
minden érző léleknek társa?
hiszen csak önmagadnak vagy
épp hogy megtűrt társasága.
te akarsz szerető szívet,
hívet érezni magad mellett?
én vagyok társad egyedül.
– suttog, tápászkodik, és elmegy.



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör