Móritz Mátyás:
Mint a letűnt Nap csókja
Juhász Gyulához
1.
Áldott bánat szépítette lelked,
szívedből kimosta ami derű;
áldott bánatod úgy énekelted,
lelkedben eltört minden hegedű.
Mely úgy sírt, olyan tisztán és mélyen,
mint zsolozsma szent karácsonyéjen;
azt zengette hogy nincs igaz öröm,
igazi vágy, e vérkönnyes rögön.
Máskor nem fáradtál el szeretni,
áldottad az átkozott világot;
bár hívogatott a szürke semmi,
és bús lelked is halottra fázott.
Mégis fáradt dalnokként daloltál,
bús robotban vigaszod énekelted;
áhítattal ünnepre gondoltál,
mely nem jött el, bár jönnie kellett
volna, -de maradt tűnő igézet,
és megmaradt violaszín ködnek;
szédítőn átrobogott az élet
(mint a letűnt Nap csókja) fölötted,
mely kurta volt: tapsot ritkán adott,
és Te eljátszottad olyan hamar;
vetted borongásod és bánatod,
azóta is vád és virág takar.
2.
Nem kellett Neked még csak búcsúzni se,
hisz észre sem vett Téged senkise.
Csak egy könny voltál, aki porba hullt,
csak egy sóhaj, ki égbe szabadult;
csak egy csók, aki hideg kőre lelt,
csak egy szó, kire visszhang nem felelt,
egy pillangó, ki csillagot keresett,
és nem látta a durva szekerest.
Ha szívedben tavasz volt, -derült ég,
a rád váró sír szélére ültél;
ha harcoltál, nem mondták meg minek,
Isten tudja, -tán Isten hírinek.
Ha gyilkoltál, nem tudtad hogy kit is,
kiontottad a Krisztus vérit is;
ha szenvedtél, nem láttad hogy miért,
talán a mások üdvösségiért.
Majd nem harcoltál, -tűrve sem tűrtél,
hideg párnák kriptájába dűltél:
sírod szélén ülök, lecsüng öklöm,
dal és álom nélkül fekszel mindörökkön.
Bánatod áldott volt, örömed olcsó,
minden jutalmad szűk fakoporsó;
mikor végül a tavaszi hónap,
a felleges április, -a derűs,
elragadott Téged bús hegedűs.
3.
Jegenye volt lelked, mit a sors rázott
Ujjad (akár a lantod húrja) fázott
Hontalan voltál, akár a vágyad
Áldottad is a tizenhármas ágyat
Szerelem és pénz is könnyen elhagyott
Zord novemberben arcodra könny fagyott
Gyógyszered a csend volt, -altató, -szelíd
Udvariasan kötözgették sebeid
Lelkedet nem bántotta barna bánat
Ápolóid nem fordítottak hátat
Nem is hívogatott a szürke semmi
Akkor nem is gondoltál a halállal
Klarisszával álmodtál nem veronállal
4.
nem a sötét köpenyes zarándokkal
sokszor meghívott, néma barátoddal
kivel fényes utcákon gyakran jártál
kivel úgy táncoltál vígan és vakon
a sírok között a saját sírodon
míg végül utcájába eltaláltál
Móritz Mátyás további versek >>>
|
|
