Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Tükör

Belenézek.
Egyszerre két arc,
mi visszanéz.

Egyik kerek,
vidáman, hévvel ámuló,
rajta ifjonti pírral
nyíltan a világra táruló.

Hozzá kéken villanó,
kacér szempár,
nevetve vonzó, csábító.

Másikon megtört fintor
vigyorog leverten,
a két kékség fájdalomtól
szürkévé keverten.

Apró véset rajta
minden szívdobbanás,
pedig csak tükörkép,
semmi más.


Bemutatkozom

T. Fiser Ildikó:
Esőcsepp

Ott rezeg a fűszál élén
apró gömbbe zárva
az élet parányi tánca

bemutatkozom >>>


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Te vagy…

Te vagy a Múlt
emlékkövekkel válladon
Te vagy a Jelen
tiéd az öröm és a fájdalom
Te vagy a Jövő
melynek útját szántja a remény
s Te magad vagy
az álmaidba látó ébredés

Te vagy az Élet
melynek magját újra és újra elveted
Te vagy az Alkotás
melynek minden percét élvezed
Te vagy a Sír
mely békés nyughelyed az idő tengerén
s Te magad vagy a Halál
mely megállít az emlékezés peremén


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Üzenet
József Attila emlékére

Tanítónak szánt engem a sors,
átadjam mindazt, mi gondolat,
’fura ura’ szavától szegény sor
lett életem, örök ítélet-otthona.

’Horger Anatal’-ok végigkísérnek
bősz büszkeséggel taposnak reánk,
észrevétlen porrá tört életek kísérik,
megállíthatatlan lépteik nyomát.

Tollat kardként így forgatva,
szavakat kaszabol a bú,
nem véres, csupán éhes kín e
költői, szótlan szó-háború.

Egyként üzennek a sorstalan sorok,
nyomort viselni tanítanak,
sötét magányba fénylő csillagok
mindenkit ó, beragyogjanak.

Írjátok ti is lelketek dalát,
célját éri így a szunnyadó gondolat,
boldog nyomorúságok égi hangját
hallani szerte-földön fénylő-nap alatt.


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Tovább

Zakatol az élet,
mint zsúfolt vonat,
füstös, tömegszagú fülkék,
szakadt üléshuzat.
Cigarettacsonk,
sárral taposott padozat,
összegyűrt cukorpapír,
vigyorgón bamba emberkacat.

Rám lépnek.
Fölénnyel tolakodó léptek,
szívükből támadó sértett harag,
szemükben gyűlölet-fények.
Megértés?
A felejtés távoli ködében,
ócska lomokkal egybegyúrva
hever valahol, sötétben.

Emberek?
Tömegben törtető,
tolongó emberkacat,
lábaktól odébb taszítva,
mint a földre szórt szemét.
Nem látjuk!
Fölényesen nézünk át felette,
egyként feledve, eltemetve
a szót: Emberség!


T.Fiser Ildikó versei

T. Fiser Ildikó:
Fogadalom

Előttetek, mint esküdtszék előtt állok
Szavaim a hallgatás fátylába burkolom
Lelkem izzón kiált a hajnali némaságba
Közeleg már a megtisztulás, a fogadalom

Szél süvít városok nyitott kapuján át
Pusztító ereje általunk, értünk született
Végigvágtat törött szárnyát szélesre tárva
Magába zárva az útjába kerülő szemetet.

Esőcseppek áztatják rég-szakadt kabátom
Hűvösen simul bőrömre ingem maradéka
Csupasz bokámig, már térdemig ér a sár
Túlélni nem a kiváltságosok hagyatéka.

Állok, csak állok, mint kit elfeledtek
A mocskos víz lelkem utolsó zugát is ellepi
Csontjaimban hideg szél járta fájdalom
Éhem, szomjam az elsöprő vihar se oltja ki

Előttetek állok, kinek bírái vagytok mind
Néma szavaim értetek kiáltanak
Megtépázottan is embernek maradni
Fogadjátok meg ti is fogadalmamat!

(2006)


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Végső lenyomat
v2.

Hideg teremben fekszem meztelen,
felém kiáltó lángoló falak,
fénytelen szemem dermedt tükrében
képekben lüktető vörös folyam.

Kéjjel festett, tomboló fájdalom
fagyos félelemmel kúszik sejtemig,
melegen ragacsos, édeskés illatával
rátapad bőrömre, simogat reggelig.

Sivár fény dereng rozoga rések közén,
meg sem rezdül testem, választalan,
hideg szél süvít életem vörös kövén,
merev közönnyé váltam vigasztalan.

Vérvörös vászonképen dermedt tetem,
üres teremben vérrel festett, lángoló falak,
alig-száradt festmény tépett kereten,
vad fájdalommal a pőre test felé kiáltanak.

A padló meleg, ragacsos, édeskés illata
körbeleng, egy alkotó végső lenyomata.

(2006)


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Városok pora

Kopott, hiányos, korom-falak,
emlék-színek fakó nyomán,
felejtésbe szürkült történelem,
képek fuldokló épületek falán.

Egy darab belőle most hull alá,
helyén üres folt éktelenkedik,
a por kegyes festője lesz talán,
s befedi így holnap reggelig.

Rég híresen csillogott e múlt,
most észrevétlen rothadó rohanás,
zúgó tömegkerék alatt kilapult,
művészien pusztító ecsetvonás.

Mi maradt? Est fények csillaga,
színnel kél, mi máskor színtelen,
kopott képű múló illúziók kora,
kivilágított látszat-történelem.



T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Ébren álmodom

Puha felhőpárnán lehajtom fejem
Szememben sorsom csillagfénye gyúl
Álmodozó emlékezés angyala érkezik
Védő szárnya lesz így a takaróm

Sebemre gyógyírt az ég könnye csepegtet
A nap meleg sugarával megsimogat
Kisimulnak lelkem múltőrző ráncai
Szívemről emlékköveim a mélybe hullnak

A szél hátára kap lágyan, könnyedén
Szállok a végtelen felé kíváncsian
Hol talán igaz válaszokkal várnak
S megértem a jövő üzenetén a múltam

Találkozhatok talán a jóság hírnökével
Kit övez szeretet-fonta szivárványkoszorú
Elkerülhetem a sötétből felém leső vihart
Tisztaszó nyomán nem leszek többé szomorú

Ha túljutok a becsület katonáinak sorfalán
Végül őszinteség lesz érte a végső jutalom
A kapu kinyílik egyetlen gondolattal
Enyém lesz a megértés diadala, s elalszom

(2006)


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Múltból lett jövő

Múltból jövő? Te esztelen!
A jövő folyik bele a múltba
halkan, nesztelen.
A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat
tovatűnik, mint törékeny fény,
zúgó áradat parttalan.

Csoda-e mégis? A régben született
az alkotó tollából jövőként
látta e világot, mi nem is létezett.
Elvarázsolt idő vagy képtelen-képzelet,
a se-süveg se-palást költő
kacagó-múlandóságot, ki papírra vet.

Múltból lett jövő! Volt az, mi leszen.
A múlt folyik így a jövő útján
halkan, csendesen.
A jelen pedig hosszú, időtlen pillanat,
tintából születő jövő,
hallod örök moraját parttalan.



T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Igaz szerelem

Egekig felér a lángoló tűz
Szikrái csillagokkal fénylenek
Olthatatlan vágy varázsos világa
Lelkünket betöltő végzetek

A tűz nem alszik, míg tápláléka
Nap mint nap megterem
Apró ágak mindkettőnk kezéből
Örök parázsként őrizve meg

Egy rönk, s a láng újra lobban
Lelkünk ismét egymásba szárnyaló
Szívünket melengető örök parázs
Együtt őrizve sosem hamvadó

Tisztelet és elfogadás az ág, a rönk
A szeretet az, mi minden nap ráteszi
Egymás szabadságát is vigyázva
Ezt egyikünk szíve sem feledi

(2006)


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó:
A világ tetején
/A káosz /

Ülök a világ tetején és gondolkodom,
mi is az én feladatom . . .
Sarkából kifordítani,
közben törni, ordítani,
omladékon kóborolni,
összeomlást, megújulást
végignézni, hogyan törik szilánkokra,
forró láva egy fintorra,
kihűlt kráter egy mosolyra.

Jégeső a hideg könnyek,
emberek jönnek, gyűlölnek, ölelnek, ölnek.
Egy kavics kezemben,
őrület fejemben, a fény szememben.
Minden és sötétség,
apró változás, parányi vétség,
szikla görgeteg, felébredt szörnyeteg,
elsöprő félelem,
csillogó, értelmetlen értelem.

Ülök a világ tetején és gondolkodom,
van valami feladatom . . .

(1991)


T.Fiser Ildikó versei

T.Fiser Ildikó
Örök Attila
József Attila emlékére

Szegényen írt szegénynek,
fölös szavakkal nem papolt,
örült kenyérnek, víznek,
ha olykor sors kegyeltje volt.

A zavaros Duna csak folyt tova,
sorok közt rejtett kikötő,
hullám sodorta parttól otthona,
messzi szabadságsziget-jövő.

Tükre a múltnak mi nincstelen,
nem kér sokat, ruhátlan árva,
kialudt mécsesnél írt költészete,
alulról néz a puccos fényárba.

Üzenet sorok közt rímeit faragta,
tűzben daloló kopott ruhák fénye,
versekből szőtt meleg takaróval
száműzött a fagy jeges fölénye.

Forró ének zeng kihűlt végtagjain,
körötte virágzó napsütés ragyog,
Attila örök, szívekben lángoló sorai
nemzedékek zászlóin lobog.


T.Fiser Ildikó versei

T. Fiser Ildikó:
Melegbarna rögök

Foltokban már takarója
Melegbarna rögei
Apró magnak, kis palántnak
Puha ágyát megveti

Szerető kéz igazgatja
Ne legyen ott ránc, redő
Könnyedén ölelje körbe
Az éltető langy eső

Elszenderülve csendesen
Apró életek álma sarjadó
Ébredésük friss zöld kikelet
Pompájuk fénnyel áradó

Lassan a foltos takaró eltűnik
Helyébe szivárvány terül szerteszét
S a rögök melegbarna mosolyában
Meglátom a természet üzenetét


T. Fiser Ildikó versei

T. Fiser Ildikó:
Hóesés

Nem száz, hanem millió
apró, fehér pillangó,
zene nélkül, zajtalan,
táncát járja hangtalan.

Fehér varázslattal az ég tele,
földet érve mind megpihene,
díszítik nemcsak a magaslatot,
befednek minden alakzatot.

Keringő, kánkán,
maga a látvány - mily megkapó!
a táncosok járják, könnyedén váltják,
kifogyhatatlannak tűnő a formáció.

Úgy érzed, ez az előadás
véget sem érhet - oly csodás!



HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör